Hirdetés

Bűnösnek találták az FTX kriptotőzsde csaló vezetőjét, akár 110 évet is kaphat



|

Sam Bankman-Fried egyetlen vádpontban sem tudta megvédeni magát.

Hirdetés

A pandémia éveit jellemző kriptovalutás láz látványos záróakkordjaként is felfogható a 2019-ben alapított FTX kriptotőzsde tavalyi összeomlása, amely egy időben a legnépszerűbb és legígéretesebb platformok között volt, ám hirtelen földbe állt, miután egy másik nagy szereplő, a Binance eladta a céghez kötődő összes blokkláncpénzét.

Ahogy utólag kiderült, a vállalat alapító-vezetője és arca, Sam Bankman-Fried egy másik érdekeltségével, az Alameda Research befektetőcéggel összejátszva értékesebbnek tüntette fel az FTX kriptovalutáját, mint az valójában volt. Az egykori kriptokirály számára letartóztatással végződött a történet, most pedig ítélet született az ügyében.

Hirdetés

Bankman-Friedet legkevesebb 10 milliárd dollár értékű csalással és visszaéléssel, illetve a hitelezők, az ügyfelek és a befektetők félrevezetésével vádolták meg, s habár a korábbi cégvezető tagadta az ellene felhozottakat, végül minden egyes vádpontban bűnösnek találták, ezért akár 110 évnyi börtönbüntetés is várhat rá. A négy órányi tanácskozás után meghozott ítélet értelmében az üzletember sajátjaként kezelte a befektetők pénzét, a céget pedig egyfajta "malacperselyként" használta.

A most 31 éves Bankman-Fried azt állította, hogy nem tudott az FTX és az Alameda Research körül folyó visszaélésekről, ám az eljárás során még az Alameda egykori vezetője és a saját exbarátnője, Caroline Ellison is ellene vallott, miután alkut kötött az ügyészséggel. Az FTX alapítója számára ugyanakkor itt még messze nem ért véget a vesszőfutás, jövő márciusban ugyanis egy újabb eljárás is kezdetét veszi ellene, amelyben a kriptotőzsde összeomlásának körülményeiért kell felelnie.

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.