Hirdetés

Csődbe ment a nagyreményű orosz processzorgyártó, gombokért árverezik a céget



|

A jelek szerint mégsem a Baikal Electronics lesz az orosz IT-függetlenség letéteményese.

Hirdetés

Oroszország már a tavaly kirobbantott háború előtt is dolgozott azon, hogy függetlenedjen a nyugati számítástechnikai hardverektől, a törekvés legnagyobb reménysége pedig a T-Platforms nevű vállalat szárnyai alá tartozó Baikal Electronics volt.

A processzorfejlesztésben utazó szereplő 2015 óta több, jellemzően elavultnak számító erőforrást is beharangozott az ARM- és a MIPS-architektúrákra alapozva, ám most kalapács alá került az egész cég.

Hirdetés

A Tom's Hardware az orosz médiára hivatkozva azt írja, hogy az anyavállalat T-Platforms már tavaly októberben csődöt jelentett, most pedig minden tulajdonát elárverezik, köztük a Baikal Electronicsszel, beleértve annak összes szellemi tulajdonát és részvényeit is. A jelenlegi tudásunk szerint a korábbi tulajdonosok nem próbálják megtartani a céget, tehát ha lesz vevője, akkor biztosan új kezekbe kerül.

Az érdektelenség oka az lehet, hogy a Baikal processzorok nagy része a tajvani TSMC üzemeiben készült, amellyel az ukrajnai invázió nyomán életbe lépett szankciók miatt már nem tud együtt dolgozni a cég, ezért 2022 februárja óta szünetelt a CPU-k gyártása. Ezt a tényt, illetve a portfóliót alkotó technológiák elavultságát figyelembe véve a Baikal Electronicset tokkal-vonóval 5 millió dollárnak megfelelő rubelért árverezik, ami ebben az iparágban nem számít magas árnak.

 

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.