Hirdetés

Újra csúcskategóriás mobil chipet fejleszt a MediaTek



|

Bár a kínai cég leginkább az olcsóbb mobilokkal kapcsolatban ismert, egy időben rápörögtek a csúcskategóriára is, ám aztán feladták a küzdelmet. Úgy tűni,, most újra megpróbálják.

Hirdetés

A mobilok rendszerchipjeit gyártó cégek között viszonylag egyértelműek voltak az erőviszonyok, és a kínai MediaTek jó ideig nem is nagyon avatkozott a csúcskategóriás szegmensbe. Leginkább belépő szintű és középkategóriás készülékekben találhattunk MediaTek SoC-ket, de aztán 2015-ben megpróbálkoztak a prémium szintre is betörni a Helio X20-szal (Xiaomi Redmi Note 4 és Redmi Pro, Meizu MX6), aztán jött az X30 (Meizu Pro 7 és Pro 7 Plus), de itt vége is szakadt a sornak.

Hirdetés

A cég közleménye szerint az X30 után azért állították le a csúcskategóriás fejlesztéseket, mert egyes régiókban nem volt megfelelő az integrált modem, de egyesek szerint inkább az volt a gond, hogy a tavalyra tervezett új prémium SoC az Intel 10 nanométeres technológiájára épült volna, ami viszont akkor még nem állt készen a kiadásra.

Most viszont bejelentették, hogy megint csúcskategóriás rendszerchipen dolgoznak, méghozzá a TSMC 7 nanométeres technológiájára alapozva. A most még csupán 5G SoC munkanéven emlegetett újdonságról egyelőre annyit tudni, hogy ARM Cortex-A77 is lesz a magok között, az integrált grafikus vezérlő pedig a Mali G77 lesz, emellett pedig a Helio M70 5G modem is bekerül az egységbe.

Természetesen mesterséges intelligencia nélkül manapság már nincs fejlesztés, ezért ilyen funkció is kerül az új SoC-be, bár erről még semmilyen részletet nem árultak el. A chip multimédiás képességeiről annyit mondtak el, hogy 4K felbontású vdieók kódolására és dekódolására képes 60 fps frissítés mellett, emellett pedig képes akár 80 megapixeles kamerák fotós és videós információival is megbirkózni.

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.