Hirdetés

DNS segítségével őrzi meg a legfontosabb adataid ez az új tároló



|

Akár 150 évre is bebiztosíthatod magad a Biomemory újdonságával, de nem lesz olcsó a dolog.

Hirdetés

Komoly fába vágja a fejszéjét, aki hosszabb távú adattárolásban gondolkodik, hiszen a kereskedelmi forgalomban kapható fizikai adathordozók már néhány év alatt tönkremehetnek, és bizony arra sincs garancia, hogy a ma ismert felhőszolgáltatók még évtizedek múlva is a piacon lesznek, vagy nem törlik a fájljainkat, ahogy nemrég a Google Drive is tette. A francia Biomemory azonban tudja a megoldást: DNS segítségégével kell megőrizni a legfontosabb dolgokat, amihez most egy rendhagyó terméket dobott piacra a cég.

A 2021-ben alapított vállalat új adathordozója két bankkártya méretű egységből áll, melyek egy apró chipen tárolják a kiszárított szintetizált DNS-t, benne 1 kilobyte-nyi szöveges adattal. A kapacitás tehát nem túl nagy, és ráadásul nem is lehet olyan könnyedén hozzáférni a kártyák tartalmához, mint egy USB-stick esetében.

Hirdetés

Amennyiben ugyanis erre kerül a sor, az egyik kártyát vissza kell küldeni a Biomemorynek, amely rehidratálja a DNS-t és kódolt formában nyeri ki az abban tárolt információt. A titkosított adatokat aztán e-mailben küldik el az ügyfeleknek, akik a gyártó webhelyéhez csatlakozva visszafordíthatja azokat az eredeti szöveges üzenetre. A másik kártya végig az ügyfélnél marad.

A folyamat tehát nem a legkényelmesebb, a speciális adathordozókért pedig 1000 dollárt, vagyis több mint 350 ezer forintot kell fizetni. Cserébe viszont a Biomemory azt ígéri, hogy a kártyák legalább 150 évig képesek megőrizni a DNS-ben rögzített adatokat. A cégvezető Erfane Arwani szerint ezért a technológia elsődlegesen a szentimentális értékkel bíró adatok  megóvásában bizonyulhat hasznosnak.

A Wired beszámolója szerint a DNS-kártyák előrendeléseit már most fogadja a Biomemory, a szállítás pedig januártól indul. A franciák mellett egyébként más szereplők, például a Microsoft is kísérleteznek a DNS-alapú technológiával, melynek több előnye is van. Az egyik a nagy sűrűség, amelynek köszönhetően egyetlen grammnyi DNS akár a Bosszúállók: Végjáték című film 36 millió példányát is képes lehet eltárolni, miközben a hagyományos szerverparkokkal ellentétben a rögzítést követően egészen a fájlok visszanyeréséig energiát sem fogyaszt.

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.