Hirdetés

Drasztikus módszerrel vennék elejét az ittas vezetésnek az USA-ban



|

Valamit muszáj kezdeni azokkal, akik még mindig úgy gondolják, ittasan autóba ülni nem probléma.

Hirdetés

Ez az utolsó, és különben is meg tudom úgy fújni a szondát, hogy ne legyen baj - ehhez hasonló válogatott magyarázatokat tudnak kitalálni azok az autóstársaink, akik meg vannak győződve róla, hogy egy-két pohár szeszesital elfogyasztása után még magabiztosan hazavezetnek, pedig az alkohol központi idegrendszerre gyakorolt hatását mindenki ismeri. A lassuló reakcióidő, a figyelem és a koncentráció csökkenése mindenkinél jelentkezhet már csak egy sör után is, és hiába érezzük úgy, hogy tudnánk még vezetni, valójában nem lesznek meg a biztonságos vezetéshez szükséges feltételek.

Bár nyolc ezrelékes véralkohol szint hazánkban már elegendő ahhoz, hogy egy évre vagy akár véglegesen is elvegyék az ember jogosítványát, a közutakon elcsípett ittas vezetők nagyságrendje még mindig azt mutatja, hogy ez önmagában még nem elég visszatartó erő.

Hirdetés

Az amerikai közlekedés biztonsági hatóság, az NHTSA (National Highway Traffic Safety Administration) 2021-ben azt a megbízást kapta, hogy dolgozzon ki egy úgynevezett passzív technológiás eljárást, amivel elejét tudja venni az ittas vezetések miatt történő évi 10 000 halálesetnek. A technológiának a lényege az lenne, hogy megakadályozza a sofőrt az autó beindításában, ha érzékeli rajta az alkoholos befolyásoltságot.

A hatóságnak 2024 novemberéig kell kidolgozni a biztonsági szabványt, ha maga a technológiai háttér adott hozzá. Sok dolgot tesztelnek a szabályozással kapcsolatban: Érintés- és légzésalapú szenzorok segítségével, illetve a szemmozgásokból állapítanák meg az ittasság tényét, ami ha beigazolódik, a jármű leszabályozná a működését, megakadályozva ezzel a törvénysértést. Persze az NHTSA előbb megbizonyosodna a módszer megbízhatóságáról, mielőtt kötelezően előírja a használatát. Ezt követően három évet kapnának a gyártók a kivitelezésre. Nincs könnyű dolga a fejlesztőknek, hiszen elenyésző hibaszázalék is okozhat kellemetlenséget vagy akár nagyobb problémát is, ha valakinek például a kórházba kell sietnie. 

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.