Hirdetés

Drogot rendelt a dark webről, akár élete végéig börtönben maradhat egy magyar férfi



|

A gyanúsított bitcoinnal fizetett a szállítmányokért.

Hirdetés

A dark web a világháló azon része, amit hagyományos böngészőkkel nem igazán érhetünk el, így ha valaki itt szeretne körülnézni, annak speciális szoftverre lesz szüksége.

Ebből kifolyólag az internet sötét része kitűnő helyszín a különböző illegális tevékenységek űzésére, így sajnos gyakran előfordul, hogy személyes adatokkal és egyéb cifraságokkal kereskednek egyesek itt. Nem túl meglepő módon még drogot is lehet rendelni. Történetünk főszereplője is épp így tett a jelek szerint.

Hirdetés

A Győr-Moson-Sopron Megyei Főügyészség ugyanis jelentős mennyiségű kábítószerre elkövetett kábítószer-kereskedelem bűntettével vádol egy mosonmagyaróvári férfit, aki rendszeresen rendelhetett ilyen anyagokat a dark webről. A vád szerint a 22 éves elkövető összesen nyolc alkalommal rendelt így drogot. Ezek közül három megrendelés sikertelen volt, mert egyszer nem fizetett, kétszer pedig belföldi postaszolgáltatást választott a külföldről érkező küldeményekhez.

Az öt sikeres tranzakció után viszont 200 gram amfetamin paszta, 10 gramm MDMA kristály, 350 darab MDMA tabletta, valamint 5 darab LSD-s bélyeg érkezett a férfihez, aki bitcoinnal fizetett ezekért. A kábítószerek hatóanyag-tartalma simán meghaladja a jelentősnek tekinthető mennyiség alsó határát, egészen pontosan annak 291,9 százaléka volt.

Ha bűnősnek találják a férfit, akkor öttől húsz évig vagy akár életfogytig terjedő börtönbüntetést is kaphat.

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.