Hirdetés

DSLR-szintű fényérzékenységet hoz a Sony következő csúcsmobilja



|

A Sony már most elárulta, hogy nagyot szól majd a következő (Xperia XZ3?) zászlóshajó dupla kamerája.

Hirdetés

Bár a Sony bemutatta az MWC-n a legújabb zászlóshajóját, és az több meglepetést is hozott magával, dupla kamerát sajnos nem. Ennek ellenére azért ígéretes a 19 megapixeles Motion Eye kamera, amely 960 fps-sel tud szuperlassított felvételeket készíteni, éppen úgy, mint a Galaxy S9 (csak már full HD-ban). A Galaxy S9+ már most kínál dupla kamerát, a Sony a témát boncolgatva pedig elárulta, hogy hamarosan ők is beállnak a sorba. 

Hirdetés

A Sony egyik kollégája arról beszélt az idei MWC-n, hogy a gyártó következő zászlóshajója (amely már készül) teljesen új Fusion Image Signal processzorral érkezik. A név arra utal, hogy eltérő forrásokat kombinál majd a rendszer a szebb fotó érdekében. Ez pedig azt jelenti, hogy a Sony dupla kamerás okostelefonon dolgozik. 

Ennél is érdekesebb azonban, hogy a Fusion ISP kamerás készülékek kevés fény mellett valósággal remekelhetnek. A Sony szerint DSLR-szintű fényérzékenységgel lesz dolgunk. A fotóknál az ISO-érték elérheti az 51200-at, a videóknál a 12800-at. 

Mindez azt jelenti, hogy a Sony következő okostelefonjainál négyszer akkora ISO-értékkel lehet majd fotózni, mint az XZ2-nél. Valószínűleg a zajt a szoftveres algoritmusok küszöbölik majd ki. 

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.