Hirdetés

Egy iPad miatt zuhant le egy helikopter, ketten odavesztek



|

Az eset még tavaly történt, az okokra azonban csak most derült fény

Hirdetés

Az Apple ugyan évek óta úgy reklámozza a 2010 óta elérhető iPad-termékcsaládot, mint a hagyományos PC-k teljes értékű helyettesét, ám egyelőre nem úgy tűnik, hogy magánszemélyek és vállalatok milliói állnának át a tabletek használatára.

Cserébe viszont egyéb helyeken igenis megtalálta a létjogosultságát az eszköz, melyek közül az izgalmasabbak közé tartozik a helikopterek fedélzete: a pilóták itt elsősorban a papíralapú dokumentáció kiváltására és repüléstervezésre használják az almás táblagépet.

Az AppleInsider beszámolója szerint viszont 2022 júliusában, vagyis épp egy évvel ezelőtt egy ilyen iPad miatt zuhant le egy Boeing CH-47D típusú helikopter, amely az idahói Salmon folyó mentén repült. A helyszínre érkező mentőegységeknek még sikerült kihúzniuk a 41 éves pilótát és a 36 éves másodpilótát a roncsok közül, ám a kórházban mindketten életüket vesztették.

Hirdetés

A baleset vizsgálatában eljáró National Transportation Safety Board (NTSB) ugyan azóta sem adott ki hivatalos közleményt, ám a Vertical Mag nevű szaklap egy másik dokumentumban felfedezte, hogy egy leesett iPad volt a ludas, amely beszorult a másodpilóta pedálbeállító karja alá, megakadályozva, hogy újra középre álljanak a bal oldali dőlést irányító pedálok.

Forrás: NTSB
Forrás: NTSB

Ez pedig az óramutató járásával ellentétes pörgésbe kényszerítette a gépet, így a pilótáknak esélyük sem volt a helikopter stabilizálására. Az NTSB szakemberei mindezt az iPaden látható torzulások jellegéből következtették ki, más magyarázat ugyanis nincs rá, hogy hirtelen miért csapódott a folyóba az addig tökéletesen repülő, kifogástalan műszaki állapotban lévő gép.

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.