Hirdetés

Egy iparági veteránt már kilóra megvett az Apple VR-headsete



|

Aki eddig izgatottan várta, az most még jobban rápöröghet az almás AR/VR headsetre.

Hirdetés

Az idén a szokásosnál kicsit több okunk van várni a júniusban esedékes WWDC fejlesztői konferenciát, az elmúlt hónapok szivárgásai alapján ugyanis az Apple ennek a megnyitóján fogja leleplezni az évek óta készülő AR/VR headsetét, amely Reality Pro néven érkezhet, és az egymillió forintos (3000 dolláros) határt is megugorhatja az árcédulája.

Márciusban ugyanakkor egy aggasztó jelentés is napvilágot látott a termékről, mely szerint még maguk a cupertinóiak sem biztosak a sikerében, mivel nem látják igazoltnak, hogy az egy létező igényt elégít ki. A The New York Times belsős forrásain alapuló információ tehát egy kissé rossz sajtót csinált a még le sem leplezett sisaknak, de most nem akárki ugrott be, hogy helyre billentse a mérleget.

Hirdetés

Palmer Luckey, az Oculus alapítója ugyanis nemrég a saját Twitter-fiókján dicsérte az Apple headsetét. Az időközben már a hadiiparra átnyergelt mérnök/üzletember csak annyit posztolt, hogy az almás headset "nagyon jó", amihez egy későbbi kommentben fűzte hozzá, hogy a gyártónál magabiztosak a termék sikerét illetően.

Magyarán Luckey lényegében cáfolta a The New York Times jelentését, a sisakra vonatkozó dicséretét pedig azért lehet érdemes komolyan venni, mert napjainkig az általa létrehozott Oculus a VR-sisakok piacának legsikeresebb szereplője. Luckey ugyanakkor még 2014-ben, 2 milliárd dollárért eladta a céget a Metának (akkori nevén Facebooknak), majd 2017-ben teljesen elhagyta a fedélzetet, hogy ismét a saját útját járja.

Azt nem tudni, hogy az Oculus alapítója honnan szerzi a Reality Próval kapcsolatos értesüléseit, de ha a korábbi szivárgások nem tévednek, akkor már nem kell sokat várnunk a részletek leleplezésére, hiszen a WWDC konferencia megnyitója néhány héten belül, június 5-én esedékes.

 

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.