Hirdetés

Egy komoly hátrányt tartogathat a Sony új kézikonzolja



|

Egy friss pletyka szerint nem a streamelt futtatás lesz a PlayStation Project Q egyetlen súlyos megkötése.

Hirdetés

A 2017-es Nintendo Switch, majd a tavaly megjelent Steam Deck sikerének fényében sokan spekulálták, hogy előbb-utóbb a Sony is előrukkolhat egy saját kézikonzollal, hiszen ez a terep cseppet sem idegen a piacvezető konzolgyártó számára: az első próbálkozását még a 2004-es PSP-vel jegyezte a cég, amit a 2011-ben megjelent PS Vita váltott.

A napokban lezajlott PlayStation Showcase végül részben igazolta a várakozásokat, a Sony ugyanis itt valóban bejelentett egy hordozható gépet, ám a Project Q néven emlegetett eszköz még csak nem is felhős konzol, hanem kizárólag a PlayStation 5-ről streamelt címeket képes futtatni a beépített 8 hüvelykes LCD-kijelzőjén.

Hirdetés

A jelek szerint pedig nem ez lesz az új termék egyetlen komoly megkötése, mivel az iparági bennfentesnek számító Tom Henderson nemrég arról számolt be, hogy a Project Q üzemideje mindössze 3-4 óra körül fog alakulni. A nem túl biztató jóslatot pedig könnyedén igazolhatja a valóság, hiszen Henderson volt az is, aki már áprilisban megírt szinte mindent, amit a Sony végül nyilvánosságra hozott a termékről.

Az újságíró szerint a streamelt játékokra való korlátozás és a kurta üzemidő könnyen elveheti az emberek tervét a vásárlástól, főleg akkor, ha a Sony a saját hagyományaihoz hűen magasabb árcédulával küldi boltokba a kütyüt. A kérdés továbbra is az, hogy vajon elég PlayStation 5 tulajdonost sikerül-e meggyőzni ahhoz, hogy megtérüljenek a fejlesztés és a forgalomba hozatal költségei.

Ebben némiképp segíthet, hogy az 1080p-s felbontást és 60 Hz-es képfrissítést kínáló Projekt Q teljes mértékben hozza a PS5 DualSense kontrollerének haptikus visszajelzéseit, így a vásárlók valóban azt az élményt kapják majd, amit a következő generációs konzolon is megszoktak. A hordozható eszköz megjelenési ideje egyelőre titok, de ha tippelnünk kellene, legkésőbb az ünnepi időszakig sor fog kerülni a rajtra.

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.