Hirdetés

Egy vagyont loptak el az egyik nagy kriptotőzsdéről



|

Észak-koreai hackerek állhatnak a nagyszabású akció mögött.

Hirdetés

Újabb botrány rázta meg a blokkláncpénzek recsegő-ropogó világát: a CoinX kriptotőzsde nemrég az X-re átnevezett Twitter felületén tudatta az ügyfelekkel, hogy szeptember 12-én hackertámadás áldozata lett, amely az ún. "hot wallet" szolgáltatásban tárolt pénztárcákat érintette, az elkövetők pedig ETH, TRON, valamint MATIC típusú valutáktól fosztották meg a jogos tulajdonosokat.

A hivatalos poszt a folyamatban lévő vizsgálatra hivatkozva ugyan nem közölte, hogy mekkora zsákmányt ejtettek a behatolók, az ügy körüli független jelentésekből viszont körvonalazódik, hogy óriási a kár.

Hirdetés

A BleepingComputer beszámolója szerint többen is megpróbálták elemezni a helyzetet.  A blokklánc-biztonságra szakosodott PeckShield arra jutott, hogy 19 millió dollár értékű ETH, 11 millió dollárnyi TRON, 6,4 millió dollárnyi BSC, 6 millió dollárnyi BTC és 295 ezer dollárnyi MATIC került a hackerek pénztárcáira. A legsúlyosabb becsléssel viszont a CertiK Alert szolgált, amely 53 millió dolláros összértékűre teszi a lopást, ez pedig azt jelentené, hogy az idén már 377 millió dollárnyi kriptovalutának kelt lába a különböző platformokat ért rajtaütések során.

Az elkövetők kiléte kapcsán szintén nincs hivatalos információnk, a kriptovalutás bűntényekkel foglalkozó ZachXBT viszont egy, a zsákmány mozgatására használt cím alapján úgy gondolja, hogy észak-koreai hackerek állhatnak az akció mögött. A diktatúrával összefüggésbe hozott Lazarus-csoport az idén több nagyszabású támadást is végrehajtott, nemrég pedig az FBI figyelmeztette a kriptopiac szereplőit, hogy a banda megpróbálhatja valódi pénzre váltani az ellopott kriptovagyont.

A most megtámadott CoinX ideiglenesen felfüggesztette a kereskedést, az ügyfeleknek pedig teljes kártalanítást ígér.

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.