Hirdetés

Egyetlen apró hiba miatt úszott el közel 13 milliárd forintnyi kriptovaluta

|

Nagyon szerencsétlen helyzetben találták magukat a JUNO nevű kriptopénz fejlesztői.

Hirdetés

Értelemszerűen vannak a blokklánc technológiáján alapuló kriptovalutáknak előnyei, de egyszerre lehet áldás és átok az, hogy a tranzakciókat már nem lehet visszavonni a lezárásukat követően. Ezt első kézből tapasztalhatta meg a JUNO mögött álló csapat. Az történt ugyanis, hogy egy befektető állítólag piszkos módon jutott hozzá nagyjából 3 millió ilyen tokenhez, és a közösség úgy határozott, hogy el kell venni tőle a közel 36 millió dollár, vagyis majdnem 13 milliárd forint értékű digitális pénzt. Viszonylag könnyű feladat, igaz?

Hát, úgy tűnik, hogy nem. Beszámolók alapján egy fejlesztő ugyanis rossz címet másolt ki, aminek következtében a hatalmas összeget képviselő valuta egy olyan pénztárcában kötött ki, amihez nincs hozzáférésük a srácoknak.

Hirdetés

A JUNO egyik alapítója, Andrea Di Michele arról tájékoztatta a nyilvánosságot, hogy ő bizony jó címet küldött a tranzakcióért felelős illetőnek, és még egy hash-számmal is ellátta. A gubancot az okozhatta, hogy a szóban forgó fejlesztő azt hitte, az utóbbi a megfelelő cím, így azt használta fel a pénzküldéshez.

Még tovább súlyosítja a helyzetet, hogy a tranzakciót felügyelő 125 hitelesítő egyikének sem tűnt fel a hiba, ami jól mutatja, hogy ebben a munkakörben is van még hova fejlődni. A JUNO alapjai miatt elvileg sikerülhet visszaszerezni a pénzt, mivel a tokeneket birtokló személyek szavazhatnak az egyes tranzakciók megváltoztatásáról. Tehát a hiba kijavításához elég lehet egy szavazás és egy szoftverfrissítés.

Komolyabban érdekel az IT? Informatikai, infokommunikációs döntéshozóknak szóló híreinket és elemzéseinket itt találod.

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://pcworld.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.