Hirdetés

Egyetlen chipre ültetve is fut a Doom



|

Minek mindenféle hardver, vagy másféle eszközre portolás? Egy szent fanatikus fogta a legendás játékot és rápréselte egy olyan számítógépre, ami gyakorlatilag egyetlen lapkából áll.

Hirdetés

A legelső Doom játék sok szempontból híres és úttörő: egyrészt egy teljes játékstílus indulására volt egyértelmű hatással, hiszen a korábbi próbálkozások után itt lépett magasabb szintre a 3D (na jó, legalábbis 3D-szerű) környezetben, belső nézetből átélhető játékok világa. Szóval egyrészt az iD Software megágyazott az fps kategóriának, amelyben ők maguk is több sikeres címet jelentettek meg ezután, de ma már a PC-s és konzolos szórakozás egyik alapvetése.

Hirdetés

Másrészt a Doom azóta egyfajta műszaki kihívás azoknak a szent őrülteknek, akik be akarják bizonyítani, hogy nem csak számítógépek lehetnek alkalmasak játékok futtatására. "Will it run Doom?" - ez a kérdés a legfurcsább válaszokat szülte az elmúlt évtizedekben, és mi is összegyűjtöttünk egy csinos listát arról, mikre sikerült felszenvedni a játékot a nyomtató mini kijelzőjétől az okos termosztáton át az oszcilloszkópig.

Most azonban egy Sylvain Lefebvre nevű csodálatos ember úgy gondolta, megfordítja a folyamatot. Innentől ne az legyen a kihívás, hogy mindenféle jöttment eszközre próbálják ráigazítani a játékot, inkább legyen egy olyan chip, amely önmagában, kizárólag a Doom futtatását végzi és semmi mást.

Az eszköz lényege, hogy mindenféle kábelezés nélkül, egyetlen egységként egy FPGA (Flip-chip Pin Grid Array) lapka tartalmaz minden elektronikai alkatrészt, ami a játék futtatásához szükséges, és a tokozásban egy SDRAM tartalmazza a grafikai elemeket. Az egyetlen apró hátulütő, hogy egyelőre kissé sikerült alulméretezni a hozzávalókat, ezért a "Doom-chip" csak a legelső, E1M1 pálya folyamatos lejátszására képes - mármint magától fut a játék egy előre scriptelt útvonal bejárásával, és a fenti videó tanúsága szerint szörnyek nélkül. De persze, amennyire a Doom-futtató csodalényeket ismerjük, nemsokára lesz ebből is erősebb, kisebb, szörnyesebb, meg "mindenebb".

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.