Hirdetés

Egykori diákok perelték be az egyik bedőlt programozóiskolát



|

A Green Fox Academy biztos állást ígért a diákoknak, ám sokak számára ebből végül nem lett semmi

Hirdetés

Továbbra is tart a techszektor mélyrepülése, így a nagyvállalatok sorra jelentik be a tömeges kirúgásokat, ami a feje tetejére állította az éveken át óriási szakemberhiánnyal küzdő munkaerőpiacot. A változás látványos jele, hogy néhány hónapon belül két magyar programozóiskola, a Green Fox Academy és a CodeBerry is bezárta kapuit, akik sokáig népszerűnek számító intenzív tanfolyamokkal igyekeztek átképezni a kódoláshoz kedvet kapó embereket.

A Green Fox megszűnését ugyan még decemberben jelentette be az üzemeltető, a történetnek azonban még messze nincs vége, korábbi diákok egy csoportja ugyanis most kártérítési pert indított a cég ellen.

Hirdetés

A Telex beszámolója szerint egy nagyjából 40 fős csoportról van szó, akik azt nehezményezik, hogy a programozóiskola megszűnésével nem tudták érvényesíteni a jelentkezéskor beígért állásgaranciát, ami döntő fontosságú lett volna a számukra. Az érintettek helyzetét tovább nehezíti, hogy az iskolával kötött szerződés egy három hónapos időszakot is előír a képzés lezárását követően, amelyben csak a Green Fox kereshetne munkát nekik, ennek megszegése pedig 800 ezer forint kötbér megfizetésével jár.

A lap kérdésére a Green Fox Academy elmondta, hogy a Csehországban és Szlovákiában is működő iskola bezárásakor 80 aktív magyar tanulójuk volt, akik közül 74-en éltek a az üzemeltető által biztosított lehetőséggel, hogy egy másik szolgáltatónál, a CodeCoolnál fejezzék be a képzést. Ez az iskola viszont nem adott állásgaranciát, amiért a perhez csatlakozó tanulók most pénzügyi kártérítés formájában vennének elégtételt a Green Foxtól.

A bedőlt iskola korábban a diákokat és most a Telexet is arról tájékoztatta, hogy az anyagi követelésekkel a felszámolóhoz kell majd fordulniuk, a cég álláspontja szerint pedig a tulajdonosok már azzal is túlteljesítették a törvényben előírt kötelezettségüket, hogy kifizették az érintettek képzését az őket átvállaló CodeCoolnál.

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.