Hirdetés

Egyszerűen megállíthatatlan ez a közel 40 éves szerverről futó weboldal



|

Nem mindennapi rekordhoz közelít az internet egy rejtett szeglete.

Hirdetés

1984-ben az Egyesült Államok elnökét még Ronald Reagannek hívták, az év legsikeresebb filmje a Szellemirtók volt, a Billboard Hot 100-as toplistáján pedig olyan slágerek szerepeltek, mint Laura Branigan Self Controlja, vagy a Footloose betétdala Kenny Logginstól.

E kis emlékeztetőből talán jobban érezhető, milyen régen is volt már ez az esztendő, így pedig még lenyűgözőbb, hogy akad egy weboldal, amely egy ekkor gyártott PC-ről üzemel, és nem is akárhogy.

Hirdetés

Egész pontosan a brutmanlabs.org-ról van szó, amely önmagában nem lenne túl érdekes, mivel csupán a készítője életrajzát és néhány privát projektjét mutatja be, mindezek tetejébe pedig még csak nem is kifejezetten gyors. Ez viszont nem csoda, mivel egy 1984-ből származó IBM PCjr izzad mögötte, amely már a maga korában is belépő szintű hardvernek számított. Az ősöreg otthoni számítógép az IBM válasza volt a tömegeket meghódító Apple II-re és a Commodore 64-re, ám nem lett túl sikeres, ezért csak 1984 márciusa és 1985 novembere között forgalmazták.

A mindössze 4,77 Mhz-es NEC V20 processzorral és kőkemény 736 KB memóriával üzemelő masina azonban sikeresen dacol az idővel, az oldalon látható kiírás szerint ugyanis már 2500 órája hajtja leállás és újraindítás nélkül brutmanlabs.org-ot. A weblapot elkészítő Michael Brutman ugyanakkor egy "kicsit" tuningolt is a masinán, egyebek mellett egy 240 GB-os SATA SSD-vel dobva fel a konfigurációt.

De még az elengedhetetlen turpisság ellenére is megemeljük a képzeletbeli kalapunkat a veterán PC, és persze Brutman előtt is, aki a 21. században fogta munkára a hidegháborús idők konzumer technológiáját.

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.