Hirdetés

Ekkor csinálhatja ki végleg a Microsoft a Windows 10-et



|

Elvileg még néhány évig marad a hivatalos támogatás, de nem árthat időközben felkészülni az átállásra.

Hirdetés

Június vége felé friss eseménnyel készül a Microsoft, amelyen nagy valószínűséggel lehull a lepel a vállalat következő operációs rendszeréről, ami jó eséllyel a Windows 11 nevet viselheti majd. Az újításból logikusan az következik, hogy a későbbiekben megszűnik a jelenleg használt Windows 10 hivatalos támogatása, ahogy az történt jó néhány korábbi operációs rendszerrel is, és úgy tűnik, már azt is tudjuk, hogy mikor kerülhet sor erre.

Ha hihetünk a Microsoft hivatalos oldalán lévő táblázatnak, akkor a Windows 10 Home és Pro verziója 2025. október 14-én fog "nyugdíjba vonulni", ami gyakorlatilag azt jelenti, hogy elvesztik a hivatalos támogatást.

Hirdetés

Elképzelhető, hogy ugyanebben az évben más változatokkal is hasonlóképp jár majd el a vállalat, tehát elég gyanús, hogy néhány év múlva már teljes mértékben átveszi az új rendszer a Windows 10 helyét.

Persze ez nem azt jelenti, hogy most azonnal meg kell szabadulnunk a Windows 10-től, hiszen az utódot még be sem jelentette hivatalosan a Microsoft, és bizony 2025. még elég messze van, tehát nem kell túlságosan elkapkodnunk majd az átállást.

Ti egyébként mennyire vagytok megelégedve eddig a Windows 10 teljesítményével? Ha megérkezik az új rendszer, minél előbb átálltok rá?

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.