Hirdetés

El tudod képzelni, hogy 34 évnyi börtönbüntetést kapj Twitter-posztokért?



|

Salma al-Shehab csak nyaralni utazott vissza hazájába, bírósági eljárás lett a vége.

Hirdetés

Amikor 2018-ban a világon utolsóként Szaúd-Arábiában is engedélyezték, hogy a nők is vezethessenek, sokan úgy gondolták, hogy a hatalmat de facto birtokló fiatal trónörökös, Mohammed bin Szalmán irányítása alatt elkezdődhet az enyhülés az ország szigorúan jogkorlátozó gyakorlatában.

Aztán jött az ellenzéki újságíró Jamal Kjashoggi 2018-as brutális meggyilkolása, amelyről kiderült, hogy egyenesen Mohammed bin Szalmán megbízására történt, s az egykor nagyreményű vezető évekre páriává vált a nemzetközi diplomáciában. Az elszigeteltség most enyhülni látszik, ahogy a nyugati vezetők az energiaválság miatt igyekeznek rávenni Szaúd-Arábiát az olajtermelése növelésére, az országban viszont cseppet sem enyhült a diktatúra szigora.

Ezt mutatja Salma al-Shebab esete is, akit a napokban 34 éves börtönbüntetésre ítéltek, amiért a nők jogai mellett kiálló aktivisták Twitter-posztjait osztotta meg, illetve maga is írt a kérdésről. Al-Shebab a Leedsi Egyetem PhD-hallgatója volt, és csak nyaralni utazott vissza a sivatagi királyságba, amikor 2021 januárjában letartóztatták.

Hirdetés

Az ellene felhozott vád a közrend megzavarása, valamint az állam biztonságának destabilizálása, amiért eredetileg 6 éves büntetést kértek rá, ám az ügyészség fellebbezését követően ezt a terrorizmus elleni törvények alapján 34 évnyi fogságra módosították. Fontos megismételni, hogy Salma al-Shebab nem hajtott végre erőszakos akciókat, pusztán a Twitter-bejegyzései alapján ítélték el.

A Közel-Keleten fogvatartott nők jogaiért kiálló civil szervezet, a Freedom Initiative szerint ez a leghosszabb börtönbüntetés, amelyet egy nőjogi aktivistának kiszabtak Szaúd-Arábiában.

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.