Hirdetés

Elhalaszthatta az Apple az AirTag 2 rajtját



|

Úgy néz ki, hogy folytatást kap az Apple követőkütyüje, de még sokat kell várni rá.

Hirdetés

Ha léteznek olyan fogyasztói termékek, amelyek cseppet sem szorulnak rá a reklámozásra, akkor a 2021 óta forgalmazott AirTag egészen biztosan köztük van, hiszen az Apple ultra-szélessávú (UWB) követője annyit szerepel a hírekben, hogy gyakorlatilag önmagát adja el.

Legutóbb például egy ellopott kerékpár, míg előtte egy bűvész mostohán kezelt csomagjának visszaszerzésében kapott főszerepet, közben pedig a konkurencia sem alszik, hiszen nemrég a Samsung is leleplezte a saját trackere, a SmartTag második generációját. A nagy kérdés, hogy az Apple vajon mikor lépi meg ezt, a lehetséges választ pedig Ming-Chi Kuo szállítja.

A KGI Securities elemzője eredetileg augusztusban jósolta, hogy 2024 negyedik negyedévében kezdődhet el az AirTag 2 tömeggyártása, most azonban frissítette az előrejelzését, és az X felületén közölte, hogy a tudomása szerint az Apple 2025-re halasztotta a futószalagok beindítását.

Hirdetés

Ha valóban így van, akkor a következő év során biztosan nem kap frissítést az AirTag.

Kuo ugyan nem tér ki a csúszás hátterére, de könnyen lehet, hogy az Apple egyszerűen nem látja okát a sietségnek. Az elemző ugyanis egy korábbi értékelésében arra jutott, hogy a bemutatás óta folyamatosan nő az AirTag iránti kereslet, így a 2021-es 20 millió után a tavalyi évben már 35 millió példányt adtak el az idehaza 14 990 forintért forgalmazott, de némi kedvezménnyel akár 4 darabos csomagban is beszerezhető eszközből.

Akármikor is érkezzen a folytatás, több terület is mutatkozik a fejlesztésre: az AirTag 2 kínálhat pontosabb helymeghatározást, kisebb méretet és energiatakarékosabb működést is. Korábban egy olyan híresztelés is felröppent, hogy az AirTag 2-nek a jövőre érkező Vision Pro VR-headsettel párosítva is juthat valamilyen szerep, részletek viszont nem kerültek szóba a jóslat kapcsán.

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.