Hirdetés

Elhunyt a PDF atyja, az Adobe társalapítója



|

Charles Geschke után a másik társalapítóját, Dr. John Warnockot is elvesztette az Adobe.

Hirdetés

Az Adobe nemrég közleményben tudatta, hogy 82 éves korában meghalt Dr. John Edward Warnock, a cég társalapítója, aki 2021-ben elhunyt Charles Geschkével közösen hozta létre a vállalkozást. Az informatikusként, feltalálóként és üzletemberként is jegyzett Warnock családja és barátai körében távozott el, a halála okát nem hozták nyilvánosságra.

A vállalat szerint a Utah államban született Warnock zsenialitása és technológiai innovációi megváltoztatták a világot, a férfi munkássága pedig évtizedeken át inspirálta az Adobe-t és az iparág más szereplőit.

Hirdetés

A korábban egyaránt a Xeroxnál dolgozó Charles Geschke és Dr. John Edward 1981-ben, az utóbbi garázsában alapították meg a közös cégüket, amelyet az Adobe Creek patak után neveztek el. Mindkettejüknek kulcsszerepe volt a máig népszerű PDF, vagyis Portable Document Format megalkotásában, ami 1992-ben lépett színre.

Az Adobe társalapítói: John Warnock és Charles Geschke (B-J)
Az Adobe társalapítói: John Warnock és Charles Geschke (B-J)

"Johnt széles körben elismerték, mint generációnk egyik legnagyobb feltalálóját, aki jelentős hatással volt arra, hogy miként kommunikálunk szavakkal, képekkel és videókkal."

- méltatta az elhunyt társalapítót az Adobe közleménye. A vállalat történetének első két évében Warnock elnökként tevékenykedett, majd 16 éven át az igazgatótanács elnökeként és vezérigazgatóként formálta a céget. Az utóbbi széket ugyan az ezredfordulón feladta, Geschkével közösen viszont egészen 2017-ig irányította az igazgatótanács működését.  Warnock a munkásságáért 2008-ban, Barack Obama elnöksége alatt megkapta a Nemzeti Technológiai és Innovációs Érdemérmet.

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.