Hirdetés

Elkészült az Nvidia központjának másik fele, bemutatkozik a Voyager



|

A Voyager az Endeavort egészíti ki, megduplázva ezzel a Santa Clara HQ méreteit.

Hirdetés

A CNetnek köszönhetően betekintést nyerhetünk az Nvidia új, Voyager névre hallgató épületébe. A Star Trek űrhajóról elnevezett épület hatalmas, 69,677 négyzetméteren terül el. A zöldek ezzel tulajdonképpen megduplázták a Santa Clarában található központjuk területét.

A Voyager a szintén ismerős névvel rendelkező Endeavor mellett épült fel.

Hirdetés

Az Nvidia nagyon komoly profitra tett szert tavaly a kriptovaluták iránti fellángolásnak köszönhetően, ezt azonban letagadta a részvényesek előtt. Emiatt egy igen komoly büntetést is kiszabtak rájuk, bár ez talán annyira nem zavarja őket: Az Nvidia márkaértéke 2020-ban még a világ 100 legjobbja között sem volt, 2021-ben viszont rögtön a 12. helyen debütáltak, amivel többek között az IBM-et, a Coca Colát, a Louis Vuittont és a Netflixet is maguk mögé utasították.

Korábban arról is beszéltek, hogy esetleg egy gyalogos híddal összekötik a két épületet, amit szellemesen SLI-hídnak neveznének el, az épület átadásakor azonban ilyesmi nem került szóba.

Jensen Huang, az Nvidia CEO-ja fontosnak tartotta, hogy minden alkalmazott "élő és lélegző falak között" dolgozhasson, a lehető legtöbb természetes fényt használva, ezért az épület minden szegletében törekedtek ezekre.

Már csak egy kérdésünk maradt, erről ugyanis senki nem beszél: vajon milyen a belső büfé?

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.