Hirdetés

Elon Musk a saját agyába is beülteti a Neuralink chipjét



|

Musk nagyon bízik a technológiában, miközben harmadszor is késik az első emberi beültetés.

Hirdetés

A miniatürizálás fejlődésével elérhető közelségbe került az agyba ültethető számítógépes implantátumok bevetése, s habár egyelőre még tudományos körökben is erősen vitatott, hogy egyáltalán szabad-e rálépnünk erre az útra, már két cég is előrehaladott kísérleteket folytat a területen.

Az egyik a brit Synchron, amely már embereken is tesztelte a saját mikrochipjét, a másik pedig az Elon Musk érdekeltségébe tartozó Neuralink, ami egyelőre csak az állatkísérleteknél tart, például megtanított egy majmot a Pong című játékra. Musk cége nemrég vezényelte le az évenként megrendezésre kerülő "Show and Tell" című eseményét, ahol érdekes dolgok hangzottak el a jövőbeli tervekkel kapcsolatban.

A bevallottan munkaerő toborzó céllal meghirdetett demonstráció legnagyobb szenzációja, hogy Elon Musk közölte: ő is be fogja ültetni az agyába a Neuralink chipjét. A milliárdos elmondása alapján az első, emberen végzett beavatkozásra 6 hónapon belül kerülhet sor, ez ugyanakkor épp arról árulkodik, hogy nem az eredeti tervek szerint alakultak a dolgok.

Hirdetés

Musk ugyanis korábban 2020-ra és 2022-re is ígérte az első "éles" tesztet, ez tehát már a harmadik csúszás, ami kezd kísértetiesen hasonlítani a másik Musk-üdvöske, a Tesla  hosszú évek óta lebegtetett teljes önvezetéséhez. Akárhogy is alakuljon, a mágnás tájékoztatása alapján a Neuralink már beadta a technológia engedélyeztetéséhez szükséges dokumentációt az Egyesült Államok területén illetékes Élelmiszer- és Gyógyszerügyi Hivatalhoz (FDA).

A vállalat célja egy olyan rendszer megalkotása, amely a számítástechnika segítségével képes felturbózni az agy képességeit. Musk ezt most ahhoz hasonlította, mintha a koponyánk egy részét egy okosórára cserélnénk. A technológia számos felhasználási terület előtt nyithatja meg az utat, melyek közül a fogyatékkal élő emberek életének megkönnyítése tűnik a legígéretesebbnek, mivel a chip akár a kommunikációt, vagy a vezeték nélküli eszközök kezelését is lehetővé teheti számukra.

S ha már vezetékek, a Neuralink több ultravékony szállal kapcsolódik az agyhoz, amelyeket egy robotizált rendszer segítségével ültetnek be. A cég jelenlegi technológiájával 15 perc alatt 64 ilyet képesek elhelyezni, amit a társalapító DJ Seo egy próbababán is demonstrált a Show and Tell színpadán. Elon Musk pedig azt is elmondta, hogy a fejlesztés során az utólagos upgrade-elhetőségre is figyelnek, hiszen "senki sem akarja, hogy egy iPhone 1 legyen az agyában, ha az iPhone 14 is elérhető."

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.