Hirdetés

Elon Musk egyetlen emojival alázta meg a Twitter magyarázkodni kényszerülő vezérigazgatóját

|

Elon Musk minden egyes megszólalása részvényárat csökkent vagy idegeket borzol, a mostani sem különb.

Hirdetés

Ahogyan arra számítani lehetett, április végén a Twitter hivatalosan is bejelentette, hogy Elon Musk megveszi az egész céget, amely nagyjából 44 milliárd dollárjába fog fájni a SpaceX és a Tesla urának. Csakhogy azóta olyan tempóban történtek fejlemények, hogy ember legyen a talpán, aki követni tudta a status quo-t: Musk először belengette, hogy fizetőssé teheti egyesek számára a tweetelést, majd elárulta, hogy visszaengedné a korábban kitiltott Donald Trumpot, végül a terveinek ismertetése után pár nappal kiderült, hogy az üzletember átmenetileg felfüggesztette az akvizíciót

Az időkérés oka az volt, hogy Musknak szándékában állt kivizsgálni a Twitter azon állítását, mely szerint a felhasználói profilok kevesebb mint 5 százaléka hamis, ám a vizsgálódást egyesek csak a részvényárakkal való machinációknak nevezték. Legutóbb a minap számoltunk be róla, hogy a Tesla CEO-ja elmondása szerint továbbra is elkötelezett az üzlet iránt, ugyanakkor azt állítja, hogy a Twitter állításával ellentétben elképzelhető, hogy a monetizálható felhasználók akár 90%-a robot. Így jutottunk el a legújabb történésig, az érintettek reagálásáig.  

Hirdetés

A közösségi oldal vezérigazgatója, Parag Agrawal elmondta, hogy a spamek nemcsak a felhasználók élményét károsítják, hanem ezáltal az ő üzletüket is, így érthető, hogy erősen ösztönözve vannak arra, hogy a lehető legtöbb ilyet észleljék és távolítsák el. Ezek azonban nem merülnek ki a bináris (emberi/nem emberi) problémában, a legfejlettebb spamkampányok összehangoltak, emberi és automatizált tevékenység kombinációját használják. Valódi fiókokat kompromittálnak, ezeket használják fel a kampányuk előremozdítására, tehát kifinomultak és nehezen elkaphatók. 

Agrawal szerint bár a Twitter folyamatosan küzd ellenük, az ellenfelek és céljaik folyamatosan fejlődnek, gyakran az ő hatásukra. Ha ma felállítanak egy szabályrendszert a spamek észlelésére, az már holnap nem biztos, hogy működni fog. A vállalat emberei folyamatosan frissítik a rendszereket és távolítják el a spameket, viszont sok gyanúsnak tűnő fiók mögött valódi és ártatlan ember áll, a legveszélyesebbek közül pedig számos a felszínen teljesen legitimnek tűnik. Ezért hatékonyan, de megfontoltan cselekednek, mert nem akarnak sem ártatlan felhasználókat felfüggeszteni, sem a szükségesnél jobban megnehezíteni a Twitter-használatot. 

Minden negyedévben azt találják, hogy a bejelentett spamfiókok aránya kevesebb mint 5 százalék, becslésük több ezer fiók többszöri emberi ismételt felülvizsgálatán alapul, amelyekből véletlenszerűen vesznek mintát. Évek óta így tesznek, egy héttel ezelőtt Muskkal is megosztottak egy áttekintést a folyamatról, és alig várják, hogy folytassák vele a megbeszélést, de az adatvédelem miatt külsőleg történő becslés nem végezhető el. És hogyan reagált erre a hosszú magyarázatra a Twitter leendő vásárlója? Mutatjuk: 

Musk később hozzátette, hogy a felvázolt probléma miatt a hirdetők nem kapnak megfelelő képet arról, hogy mi jár a pénzükért, és ha valóban igaz a Twitter állítása, akkor hagyják, hogy más kutatók is átnézhessék az adatokat. Erősítsétek meg a lelketeket, ez még el fog tartani egy darabig. 

Komolyabban érdekel az IT? Informatikai, infokommunikációs döntéshozóknak szóló híreinket és elemzéseinket itt találod.

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://pcworld.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.