Hirdetés

Elon Musk kihátrálhat a Twitter felvásárlásából



|

A hírre, hogy a Tesla vezére átmenetileg felfüggesztette az akvizíciót, hevesen reagált a részvénypiac.

Hirdetés

Nyilvános szereplései, határokat feszegető aktivitása a közösségi médiában sosem azt a benyomást keltették Elon Muskról, hogy megfontolt üzletember lenne. Éppen ezért tökéletesen beleillett a róla kialakult képbe az a váratlan lépése, amikor kevéssel azután, hogy bevásárolta magát a Twitterbe, bejelentette, hogy a cég egészére igényt tart.

Szándéka először még védekezésre késztette a Twitter vezetőségét, de a megemelt vételi ajánlat már kedvezőbb fogadtatásra lelt, és olybá tűnt, nincs akadálya az üzletnek. Musk pedig sorra dobálta be ötleteit a Twitter megreformálásáról, sőt a szólásszabadság pártfogójaként még Donald Trump, volt amerikai elnököt is visszaengedné a platformra.

Hirdetés

Nem mindenkit ragadott azonban magával a dél-afrikai milliárdosnak a Twitter iránti fokozott érdeklődése nyomán támadt hurráoptimizmus. A Tesla részvényei például veszítettek értékükből, mert a befektetők attól tartottak, hogy a Musk az új "hobbija" miatt kevesebb figyelmet fordít majd az autógyártásra, holott arról végre elmondható, hogy éveken át tartó kínlódás után tényleg szárnyal.

Pontosan ezért nem meglepő, hogy miután a Twitter leendő tulajdonosa stílszerűen egy tweetben közölte, felfüggeszti az akvizíciót, 5 százalékkal drágultak a Tesla papírok, miközben 17 százalékot estek a közösségimédia-platform részvényei. Az időkérés oka nem más, mint hogy Musknak szándékában áll kivizsgálni a Twitter azon állítását, mely szerint a felhasználói profilok kevesebb mint 5 százaléka hamis csupán.

Mivel vizsgálódni jellemzően ajánlattétel előtt szokás, nem pedig az akvizíció kellős közepén, egy ilyen a lépés csak fokozza a felvásárlással kapcsolatban eddig is szkeptikus piac kétségeit, így erősödik az a narratíva - például az Axios értelmezésében is, hogy az üzlet lezárása érdekében nagy mennyiségű Tesla részvénytől megválni és jelentős összegű bankkölcsönökhöz folyamodni kénytelen Musk voltaképpen csak egy kifogást keresett arra, hogy kihátrálhasson az üzletből.

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.