Hirdetés

Elon Musk most már pénzt akar az Ukrajnának biztosított műholdas internetért



|

A milliárdos szerint a Pentagonnak ideje beszállnia az egyre növekvő költségekbe.

Hirdetés

A figyelemben előszeretettel sütkérező Elon Musk most egyszerre két forró vasat is tart a tűzben: a Twitter fordulatos felvásárlási ügye mellett az ukrajnai háborúba is sikerült aktívan belefolynia.

A Tesla és a SpaceX alapítóját tavasszal még hősként ünnepelte a megtámadott ország, amikor ingyenesen bocsátotta rendelkezésre a műholdas internetelérést lehetővé tevő Starlink-terminálokat, nemrég azonban komoly kritikákat gyűjtött be, amikor a Twitteren felvetette, hogy a béke érdekében Ukrajnának át kellene adnia az oroszok által 2014-ben elfoglalt Krímet, és új népszavazást tartania a nemrég látszat-voksolásokkal elcsatolt területek hovatartozásáról.

Ennek a vége az lett, hogy az ukránok németországi nagykövete, Andrij Melnyik obszcén szavakkal küldte melegebb éghajlatra a mágnást, aki most ismét célkeresztbe került, miután a CNN nemrég kiszivárogtatta, hogy az üzletember szeptemberben levélben kérte Pentagont, hogy az állam szálljon be a műholdas megabitek biztosításának költségeibe, különben véget vet Ukrajna támogatásának.

Hirdetés

"Nem vagyunk abban a helyzetben, hogy további terminálokat adományozzunk Ukrajnának, vagy a meglévő terminálokat határozatlan ideig finanszírozzuk."

- áll a Starlink levelében, mely alapján az internetes terminálok és az azokhoz kapcsolódó szolgáltatás biztosítása már 80 millió dollárjába került az űrvállalatnak, a következő 12 hónapban pedig a 380 millió dollárt is elérheti a számla. Az erről beszámoló Twitter-posztokhoz fűzött válaszaiban Elon Musk nem tagadta a szivárgásban foglaltakat, kifejtve, hogy a segítségnek számos költséges tétele van a karbantartástól a távközlési vállalatoknak fizetendő díjakon át az egyre súlyosabbá váló kibertámadások elhárításáig.

Jason Jay Smart, a Kyiv Post tudósítója felvetette, hogy a fejlemény hátterében a bevezetőben említett összeszólalkozás állhat, amikor is a németországi ukrán nagyköveti posztot betöltő Melnyik a sokat kritizált béketervre reagálva azt tanácsolta Musknak, hogy "húzzon a p*csába". A milliárdos erre a bejegyzésre is válaszolt, azt írva, hogy ők csak követik a köztisztviselő "ajánlását."

Az ukránok számára nagyon rossz hír Musk ultimátuma, mivel a jelentések szerint az ország védői hatalmas hasznát veszik a Starlinknek azokon a lerombolt területeken, ahol másképp már nem lehetséges a kommunikáció. A CNN jelentése szerint Valerij Zaluzsnij tábornok, az ukrán hadsereg parancsnoka júliusban levélben kérte Muskot, hogy küldjön további 8000 terminált a meglévő 20 000 mellé.

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.