Hirdetés

Elon Musk törölné az X-ből a Twitter egyik alap funkcióját



|

Radikális döntést jelentett be a milliárdos az egykori Twitter kapcsán, nem mindenki örül neki.

Hirdetés

Egy ideje már X néven futó Twitter tavalyi felvásárlása óta Elon Musk profilját kell követnie annak, aki tudni akarja, hogy mit tartogat a közeljövő a platform számára. Az új tulajdonos ugyanis itt szokta megosztani a világgal a terveit, amelyeket általában mindenféle átmenet nélkül jelent be, és ha túl nagy felháborodást kelt velük, akkor gyorsan visszakozik.

A milliárdosnak legutóbb júliusban kellett megfutamodnia a sötét mód használatának kötelezővé tételével, most pedig itt egy újabb ötlet, amit nehezen látszik lenyelni a közönség.

Musk nemrég arról posztolt, hogy törölni fogják a felhasználók blokkolásának lehetőségét, csak a privát üzenetekben hagyva meg azt. A bejelentést természetesen sokakat felháborított, mivel a blokkolás az egyetlen eszköz az online zaklatók ellen, akik így többé nem láthatják az áldozatuk bejegyzéseit, és semmilyen módon nem léphetnek érintkezésbe vele.

Hirdetés

Nem sokkal a bejelentés után a közösség egy rögzített kiegészítésben hozzá is fűzte Musk posztjához, hogy a tulajdonos valójában nem teheti meg ezt, mivel a Google Play Áruház és az App Store is előírja a blokkolás funkció meglétét a közösségi médiás alkalmazások esetében. A milliárdos válasza erre az, hogy a némítás funkciót kell használni, ám ez csak arra jó, hogy mi ne lássuk az üzenőfalunkon egy bizonyos felhasználó tevékenységét, arra viszont teljesen alkalmatlan, hogy elrejtőzzünk valaki elől.

A döntés mindenesetre ezúttal nem a semmiből jött, Musk ugyanis már júniusban is pedzegette a témát, amikor arról írt, hogy a nyilvános posztok blokkolásának semmi értelme, ezért le kell építeni a funkciót, cserébe pedig megerősíteni a némítást. Az azóta sem derült ki, hogy milyen új képességeket nyerhet az utóbbi. A blokkolás ellenzői szerint a funkcióval az az egyik nagy probléma, hogy a szélsőséges felhasználók visszaélnek vele, mivel a velük kritikus fiókok blokkolásával megakadályozzák, hogy azok jelentsék a tevékenységüket.

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.