Hirdetés

Elon Muskék perrel fenyegetik a Metát a Twitter lemásolása miatt



|

A Twitter szerint Mark Zuckerberg üzleti titkok megszerzésével építette fel a mikroblog klónját.

Hirdetés

Az Európai Unió területén ugyan még nem elérhető, de 100 országban már elstartolt a Meta legújabb közösségi oldala, a Threads, amely nem titkoltan az Elon Musk irányítása alá került Twitter csalódott felhasználóinak kínál alternatívát, lényegében úgy, hogy egy az egyben lemásolta a manapság kissé hektikus időket élő mikroblogot.

Az Instagram kiegészítő szolgáltatásaként, de külön alkalmazás formájában megjelent Threads a Meta-vezér Mark Zuckerberg közlése szerint már az első napon elérte a 30 millió regisztrált felhasználót, a Twitter viszont a jelek szerint nem kívánja tétlenül szemlélni a fejleményeket.

A Semafor beszámolója szerint ugyanis Alex Spiro, Elon Musk ügyvédje nemrég levelet küldött Zuckerbergnek a Twitter-anyacég  X Corp. nevében, amelyben a mikroblog üzleti titkainak törvénytelen felhasználásával vádolta meg a Metát, egy esetleges per lehetőségét is kilátásba helyezve.

"A Twitter szigorúan érvényt kíván szerezni szellemi tulajdonjogainak, és követeli, hogy a Meta azonnal tegyen lépéseket a Twitter üzleti titkainak vagy más, szigorúan bizalmas információk felhasználásának beszüntetésére. A Twitter fenntartja minden jogát, ebbe beleértve, de nem kizárólagosan azt a jogot is, hogy további értesítés nélkül polgári jogorvoslatot, illetve végzéseket kérjen annak érdekében, hogy megakadályozza szellemi tulajdonának további megtartását, nyilvánosságra hozatalát vagy felhasználását a Meta által."

- írja Alex Spiro. Az X Corp azzal vádolja a Metát, hogy a vállalat egykori Twitter-alkalmazottak felvételével fejlesztette ki a Threads-et, kihasználva, hogy a szóban forgó munkatársak ismerik a rivális platform titkait. Muskék emellett azt is megüzenték, hogy a Meta nem használhatja fel a Twitter adatait arról, hogy kiket követnek az emberek. A levél itt a "scraping" kifejezéssel él, vagyis a botokkal végzett tömeges adatgyűjtésre gondol.

Hirdetés

A Meta kommuniációs igazgatója, Andy M. Stone magán a Threadsen cáfolta a vádat azzal, hogy az új platform mérnöki csapatában egyetlen korábbi Twitter-alkalmazott sem dolgozik. A felek tehát nem értenek egyet a kérdésben, így nem kizárt, hogy végül valóban bíróság elé kerül az ügy. A Twitter mindenesetre már a második tech óriással rúgja össze a port, májusban ugyanis a Microsoftot is perrel fenyegette meg a cég az API felhasználása körüli nézeteltérések miatt.

Hogy meddig tart ki a Threads lendülete, azt egyelőre lehetetlen megmondani, a regisztrálók számának növelését viszont nagyban segíti, hogy a szolgáltatás hozzá van láncolva a jól bejáratott Instagramhoz. A gyakorlatban ez azt jelenti, hogy Insta-fiók nélkül ugyan nem lehet belépni, annak birtokában viszont már pár mozdulattal elkészíthetők az új profilok. Zuckerbergék ráadásul egy rejtett csapdát is vittek a dologba: ahogy az a támogatási oldalról kiderült, az egyszer elkészített Threads-fiókokat később csupán deaktiválni lehet, míg a teljes törlésükhöz már magát az Instagram-fiókot is törölni kell.

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.