Hirdetés

Elon Musk fellélegezhet, megállt az ellen-Twitter növekedése



|

Sőt, amilyen gyorsan nőtt korábban a Threads bázisa, most épp olyan ütemben szivárognak el a felhasználók.

Hirdetés

Könnyű kihozni a sodrából Elon Muskot, a Tesla és a SpaceX első emberét, aki már azelőtt sem tartotta magában, hogy mit gondol a világ fontos, vagy épp teljesen jelentéktelen, őt azonban élénken foglalkoztató dolgairól, hogy megvásárolta volna a Twitert. A mikroblog azóta számos hirdetővel és még több felhasználóval lett szegényebb, az értéke pedig a felére zuhant, amit Mark Zuckerberg, a Meta vezére igyekezett maximálisan kihasználni.

Nemrég 100 országban elindult az Instagrammal összekapcsolt Threads alkalmazás, amely olyannyira emlékeztet a Twitterre, hogy akár még per is lehet ebből, ám Muskot annyira felpaprikázta az új rivális felbukkanása, hogy előbb bunyóra hívta ki Zuckerberget (amit ő el is fogadott), majd farokmérő versenyt javasolt. Arról nem érkezett hír, hogy a Facebook anyavállalatának vezetője ebbe a kihívásba is beleállt-e.

Hirdetés

Úgy tűnik azonban, hogy Musk valamelyest megnyugodhat végre, szükségtelen összemérnie férfiasságát Zuckerbergével, mivel a legfrissebb fejlemények azt mutatják, hogy a Threads királysága pünkösdi volt csupán. Igaz ugyan, hogy kevesebb mint egy hét alatt összegyűjtött 100 millió regisztrált felhasználót, de azoknak a 30 százaléka időközben már ott is hagyta az alkalmazást.

A Wall Street Journal beszámolója alapján folyamatosan zuhan a naponta aktív felhasználók száma, a 44 milliós csúcshoz képest erre a hétre már csak 13 millióan maradtak. Eközben alkalmazásban töltött idő is a töredékére mérséklődött, korábban átlagosan 19 percet szántak a Threadsre 24 órából, de most már csak 4 percet.

Mindazonáltal korai lenne még leírni a Meta alkalmazását, mivel egyrészt az EU-ban még nem elérhető, ami számos potenciális felhasználót jelenthet majd a jövőben, másfelől miként arról Adam Mosseri, az Instagram vezetője beszélt, a cél most a felhasználói élmény javítása, azoknak a funkcióknak (posztmódosítás, kronológia szerint haladó idővonal stb.) a bevezetése, amelyeket a közösség igényel. Számítottak ehhez hasonló visszaesésre, annak pedig nagyon örülnek, hogy ekkora az érdeklődés a Threads iránt, melynek - hacsak nem hátrálnak ki mögüle olyan hamar Zuckerbergék, mint a méregdrága Meta Quest Pro mögül -, még bőven lesz lehetősége megszorongatni a 200 millió aktív felhasználóval rendelkező Twittert. Elon Musk platformja ugyanis a maga 200 millió aktív felhasználójával.

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.