Hirdetés

Előrébb állították a végítélet óráját, soha nem volt még ilyen közel a világ pusztulása



|

Hosszabb ideig nem mozdultak a mutatók, most viszont közelebb kerültünk a világ végéhez.

Hirdetés

A végítélet óráját, vagyis eredeti nevén a Doomsday Clockot még 1947-ben hozták létre annak szemléltetésére, hogy a világ mennyire áll közel egy nukleáris háborúhoz. Az atomtudósokat, köztük számos Nobel-díjas szakértőt is tömörítő Bulletin of Atomic Scientists szervezet által "üzemeltetett" óra 2007 óta a globális felmelegedés jelentette kockázatokat is figyelembe veszi, az elmúlt két évben viszont nem kellett előrébb állítani.

Az idilli állapotnak most vége szakadt, a tudósok ugyanis nemrég ismét hozzányúltak a végítélet mutatóihoz, 90 másodperccel az apokalipszist jelképező éjfél elé állítva az eddig 100 másodpercnél horgonyzott visszaszámlálást.

Hirdetés

Ez minden idők eddigi legalacsonyabb értéke, vagyis a Bulletin of Atomic Scientists úgy gondolja, hogyaz elmúlt 76 évben sosem voltunk még ennél közelebb a világ végéhez. A szervezet ezt elsősorban az ukrajnai háborúval indokolja, melynek kapcsán az agresszor Oroszország már az atomfegyverek bevetésével fenyegetőzik.

"Oroszország Ukrajna elleni háborúja mélyreható kérdéseket vetett fel az államok közötti interakciókról és aláásta a nemzetközi magatartás normáit, amelyek a különböző globális kockázatokra adott sikeres válaszokat alapozzák meg. És ami a legrosszabb, Oroszország alig burkolt fenyegetései a nukleáris fegyverek bevetésével kapcsolatban arra emlékeztetik a világot, hogy a konfliktus véletlen, szándékos vagy félreérthető eszkalációja szörnyű kockázatot jelent. Továbbra is fennáll annak a lehetősége, hogy a konfliktus kicsúszik az ellenőrzés alól."

- vélik A végítélet órája mögött álló szakértők, akik amiatt is aggódnak, hogy a háborúban megsérülhetnek a csernobili és a zaporizzsjai atomerőművek. Habár a 90 másodperces különbség riasztó, a Doomsday Clock kapcsán érdemes megjegyezni, hogy a szimbolikus óra visszafelé is mozoghat, a Szovjetunió 1991-es összeomlásakor például még az eredetileg meghatározott 15 perces maximális értéknél is lejjebb, 17 perccel éjfél elé pozicionálták a mutatókat, kifejezve a reményt a hidegháborút követő békés rendezésre.

Akit érdekel az óra eddigi története, az AFP hírügynökség alábbi infografikája szemléletesen ábrázolja, hogy miként alakult a mutatók állása a figyelemfelkeltő projekt elindítása óta:

 

 

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.