Hirdetés

Először juttatott turistákat az űrbe a Virgin Galactic



|

Egy csapatnyi olasz nézhette meg, milyen a kilátás a világűr pereméről.

Hirdetés

2021 különösen izgalmas év volt az űrturizmus történetében, hiszen a Jeff Bezos-féle Blue Origin és a brit milliárdos Richard Branson által alapított Virgin Galactic is ekkor tudták le az első emberes tesztrepüléseiket.

A Blue Origin azóta több sikeres utat is megtett, a Virgin Galactic viszont kissé megcsúszott a terveivel, és az eredetileg kitűzött 2022-es céldátum helyett tegnap hajtotta végre az első "éles", vagyis fizető kuncsaftokkal zajló űrbéli kiruccanását.

A 2004-ben alapított cég három olasz utast, a légierő két tisztjét és az olasz Nemzeti Kutatási Tanács űrkutatási szakértőjét szállította a világűrbe, az utasok azonban nem bámészkodni mentek, hanem tudományos kísérleteket hajtottak végre, mikrogravitációs körülmények között vizsgálva különféle anyagok keveredését.

Hirdetés

A rakéta helyett egy speciális repülőgéppel dolgozó Virgin Galactic élőben közvetítette a nagy eseményt, utólag pedig egy látványos összefoglalóval is szolgált az útról:

Akinek a lendületes képsorokat elnézve megjött a kedve egy hasonló élményhez, annak 450 ezer dollárt, vagyis kb. 153 millió forintot kell átutalnia Bransonék számlájára. A kiránduláshoz viszont nem kell hosszú szabadságot kérni a munkahelyen, egy űrbéli kör ugyanis jellemzően negyed órát sem vesz igénybe: az olasz különítmény 13 perc 50 másodpercig repült, a legutóbbi teszt pedig 14 percig tartott.

Végezetül a Virgin Galactic szolgáltatása kapcsán azt sem árt tudni, hogy ez az Elon Muskhoz tartozó SpaceX-nél és a Blue Originnél alacsonyabb magasságba, valamivel 80 km fölé szállítja az ügyfeleket, ami a NASA és az amerikai légierő szerint ugyan már a világűrnek minősül, tudományos körökben azonban a 100 km-nél húzódó Kármán-vonalat tekintik a bolygónk és a világmindenség "hivatalos" határának.

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.