Hirdetés

Mától az EU-n belül bárhonnan rendelhetünk webshopból



|

Innentől elvileg tilos az a gyakorlat, amikor például egy német webáruház átirányít a magyar oldalára, mert csak onnan vagyunk jogosultak vásárolni.

Hirdetés

Eddig simán megtörténhetett az, hogy ha mondjuk egy ruházati kereskedő webáruházának német verzióját nyitottuk meg, az a gépünkről, hálózatunkról érzékelt területi információk alapján automatikusan átdobott a magyar webshopba, vagy szimplán közölte, hogy onnan nem vagyunk jogosultak rendelni. Ennek az EU-s törvények értelmében mától vége.

Hirdetés

Az Európai Bizottság közleményben jelentette be, hogy mától az EU-n belül területi korlátozások nélkül rendelhetünk bármelyik tagország lakosaiként bármelyik másik tagországban lévő webáruházból. A rendelet szerint innentől mindegy, ha a vásárló más tagországból rendel, mint ahol a webshop üzemeltetője be van jegyezve, és a bankkártyát sem utasíthatják el hasonló okokból.

Nagy változás ez, hiszen 2015-ben a közlemény szerint még a webáruházak 63 százaléka az adott ország vásárlóira korlátozta a rendeléseket. Ennek persze az volt a fő oka, hogy a webáruházak üzemeltetői szerették volna az országon belüli áraikat megvédeni, hiszen gyakran előfordult, hogy akár ugyanazon kereskedő különböző országokra más és más árszinteket határozott meg.

De a vásárlók nem csak az esetlegesen jobb árak miatt örülhetnek annak, hogy az EU-n belül átjárhatóbbak lesznek a virtuális határok. Ahogy egy gyakori webshop-vásárló olvasónk elmondta:

az áruházláncok gyakran országonként az ár mellett a készletet is változtatják, és simán előfordult, hogy egy német vagy francia webshopban elérhető volt olyan áru, amely ugyanazon kereskedő magyar webáruházában nem volt megtalálható. Ez továbbra is előfordulhat, viszont innentől simán megtehetjük, hogy ha a magyar készletben nem szerepel az általunk kinézett termék, megrendeljük abból a másik EU országban üzemeltetett webáruházból, amelyikben megtalálható.

A Bizottság a döntéstől azt reméli, hogy Európán belül, tehát az eddigieknél szélesebb körben versenyképesebbek lesznek a webáruházak árai, ráadásul a verseny úgy is éleződni fog, hogy a webshopok ügyfélköre határoktól függetlenül bővülhet. Ezzel persze együtt jár az is, hogy az egyes tagországoknak és a szolgáltatóknak is sok mindent kell (pontosabban a mai dátumig kellett volna) változtatni az eddigi gyakorlataikon, például a termékek kiszállítása, az adózási vonzatok és egyéb kapcsolódó témák terén. Arra is figyelnie kell minden tagállamnak, hogy legyenek a nemzetközi rendelések kezelésével foglalkozó szervezetek, amelyek például az ilyen vásárlások jogi kérdéseivel, a szállításokkal kapcsolatos problémákkal és a nemzetközi vevői panaszokkal foglalkoznak. Ezt 2020 márciusában ellenőrzi először az EB.

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.