Hirdetés

Extém módszerrel szabnának gátat a kínai fiatalok mobilszenvedélyének



|

A játékidő korlátozása után az okostelefonok használatát is határok közé szorítaná az ország vezetése.

Hirdetés

A totalitárius kínai állam sokáig lényegében feltétel nélkül támogatta az ország tech szektorát, az utóbbi két évben azonban a kormány látványos erődemonstrációba kezdett a hatalmasra hízott vállalatok megzabolázására, miközben a fejlődéssel járó társadalmi hatásokat is igyekszik az élet számos területére kiterjedő ellenőrzése alá vonni.

Ennek jegyében a függőség kialakulásának veszélyére hivatkozva már 2021-ben heti 90 percre korlátozták a 18 év alatti fiatalok elektronikus játékokkal eltölthető idejét, most pedig ugyanezen okból az okostelefonok kerültek célkeresztbe.

Hirdetés

A Reuters beszámolója szerint az egyre nagyobb hatalommal bíró Kínai Kibertér-felügyelet (Cyberspace Administration of China, CAC) előterjesztett egy tervezetet, amelynek értelmében a 16-17 évesek csak napi két órát, a 8-16 évesek napi egy órát, a 8 év év alattiak pedig legfeljebb napi 40 percet tölthetnének el a mobiljukat nyomkodva. A kvótát ráadásul csupán reggel 6 és este 10 óra között lehetne "elhasználni", az éjszakai órák során ugyanis az okostelefonok egyáltalán nem nyújthatnának szolgáltatásokat a kiskorúaknak.

Az előírás betartatását az ún. "kiskorú üzemmód" életre hívása garantálná, amelyet minden okostelefonon könnyen elérhetővé kellene tenni, például egy kezdőképernyős parancsikon, vagy a beállításokba ágyazott menüpont formájában. Az angolul Minor Mode-ként hivatkozott megoldás széles körű eszköztárat biztosítana a szülőknek a gyerek tevékenységének felügyeletére, illetve eleve kiszűrne bizonyos ártalmasnak vélt tartalmakat. Összességében tehát valami olyasmire kell gondolni, mint  a közösségi oldalak szülői felügyeleti szolgáltatásai, de rendszerszintű hatáskörrel.

A kiskorú üzemmód az internetszolgáltatókra is kötelezettséget róna, akik a CAC előírása alapján a három év alattiaknak csak hangalapú tartalmakat mutathatnának, míg a hírekhez csupán 12 éves kortól engedhetnének hozzáférést. Az egyelőre nem tiszta, hogy a felügyeleti üzemmód megalkotásának felelőssége az okostelefonok gyártóját, vagy az operációs rendszer fejlesztőjét terheli-e.

Fontos persze kihangsúlyozni, hogy a kibertér-felügyelet által előterjesztett regula csak egy tervezet, ám ha végül elfogadják, annak nemcsak a kínai vállalatokra nézve lesznek jelentős következményei, hanem a nemzetközi szereplőket is igazodásra fogja kényszeríteni.

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.