Hirdetés

Ez lesz az idei Nokia felhozatal



|

Négy okostelefonnal készül az idei évre még a HMD Global, az egyik a Nokia 9 lesz.

Hirdetés

Azt már tudtuk, hogy a HMD Global további Nokia okostelefonokat tervez az idei évben piacra dobni, azt viszont csak remélhettük, hogy hamarosan újabb információk érkeznek ezekről. 

Hirdetés

Most végre befutott néhány friss pletyka, amelyek alapján kezd összeállni a Nokia idei felhozatala. Az eddigi okostelefonok mellé idén négy további modell érkezik, és az is kiderült, hogy melyikbe milyen lapka kerül. 

A Nokia a Qualcomm Snapdragon 212-es SoC-jét kapja majd meg, míg a Nokia 7-be a Snapdragon 630, a Nokia 8-ba pedig a Snapdragon 660 kerül. A Nokia 9-es zászlóshajó értelemszerűen a Snapdragon 835-tel jön. 

A Nokia 2-ről eddig semmit sem tudtunk, de úgy tűnik, hogy belépőmodell lesz, elvégre a chip még 2015-ből származik. A 7 és a 8 bár eltérő lapkával érkeznek, mindkettő a középkategóriát erősíti majd. 

A Nokia 9 a csúcsot jelenti a kínálatban, és elvileg 4 vagy 8 GB RAM-ot, dupla 13 megapixeles hátlapi kamerát és egy QHD-s, 5,3 hüvelykes kijelzőt kaphat. 

Az eredeti kínai forrás hitelessége ugyan kissé kétséges, de a Nokiapoweruser független forrásai szintén megerősítették ezeket az információkat. 

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.