Hirdetés

Ezeket az előadókat hallgasd, ha produktív akarsz lenni



|

Egy kutatásban azt vizsgálták, mely előadók zenéi növelik a hatékonyságot - a Queen rajongói örülni fognak.

Hirdetés

Bármilyen munkahelyen előfordulhat az, hogy a kollégák zsibongásától nem tudunk a dolgunkra koncentrálni, ezért egy zajszűrős fejhallgatót mindenképp javasolt beszerezni. Vannak, akik zenehallgatás mellett is simán tudnak dolgozni, míg mások legfeljebb a természet hangjai, környezeti zajok vagy instrumentális nóták mellett képesek hatékonyak maradni. 

Azok, akiknek nem vonja el a figyelmét az ének, a Queen zenéjével lehetnek a leghatékonyabbak. A Sodexo 2000 brit alkalmazott segítségével készített felmérést, melyből kiderült, hogy a legtöbben popzenéket hívnak segítségül, ha jobban akarnak haladni, majd a rock, a dance, az R&B és a klasszikus műfajok következnek. Ezzel a megállapítással két probléma van: egyrészt az, hogy mi számít popzenének, véleményes, mert a pop, mint olyan, nem annyira műfaj, mint inkább a slágergyanús, széleskörben fogyasztható számok gyűjtőneve; másrészt pedig a megkérdezettek nyilván nem hallgatnak minden műfajt, így azt fogják mondani, ami számukra eleve kedves.

Hirdetés

Mindenesetre a lista első helyére a Queen Don't Stop Me Nowja került, de jó helyezést értek el Ed Sheeran és Mozart zenéi is. A felmérésben résztvevők kedvencei meghallgathatók az alábbi Spotify listában is.

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.