Ezúttal jegyzetelésben újít a Windows 10

|

A To-Do app és a Sticky Notes is rengeteget fejlődött, de az újításokat csak 2019 elején kapjuk meg.

Hirdetés

Mindjárt itt a Windows 10 nagy őszi frissítése, addig is azonban újabb funkciókkal bővült az operációs rendszer legfrissebb előzetese. 

Hirdetés

A Windows 10 előzetese ezúttal leginkább jegyzetelésben erősít, a To-Do app ugyanis már a kézzel írt jegyzeteket is támogatja. Az elkészült feladatokat elég áthúzni egy vonallal, vagy esetleg pipát használni, és az app máris késznek jelöli azokat. 

Hirdetés

A Sticky Notes 3.0 eközben már képes menteni és szinkronizálni az eszközök között a jegyzeteket, illetve el is tudja rejteni azokat, majd később keresős útján újra elérhetővé tenni. A feladatokat már törlés nélkül is késznek jelölhetjük, és egy új stílus is van. 

Frissült továbbá a Snip & Sketch eszköz is, ami a képernyőképek rögzítéséhez, címkézéséhez használható. Sok hibajavítás is akad a már elérhető, 18234-es buildben, ami az Insider program azon tesztelői használhatnak, akik a Skip Ahead programoz csatlakoztak. Az átlagfelhasználók 2019 elején kapják meg ezeket a frissítéseket. 

Hirdetés

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://pcworld.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.