Hirdetés

Ezzel a megoldással érné el a Google, hogy végre frissítsd a telefonod



|

Nagyobb elánnal csábítanak majd az Android új főverziói.

Hirdetés

Az androidos telefonok körében már hagyománynak mondható, hogy kifejezetten lassan terjednek az operációs rendszer új kiadásai, amelyben nemcsak a gyártópartnerek késlekedése és a támogatás hiánya játszik szerepet, hanem bizony a felhasználók lustasága is, akik gyakran még akkor sem telepítik az aktuális főverziókat, amikor lehetőségük lenne rá.

Ezen próbál segíteni a robotos platform újítása, amely lényegében az arcunkba tolja a frissítés mellett szóló érveket.

Hirdetés

Elsőként a számos korábbi változtatást is kiszúró Mishaal Rahman hívta fel a figyelmet az Android Upgrade Invite néven futó megoldásra, vagyis a frissítési meghívókra, amelyek a gyártóknak segítenek a telepítendő főverzió újdonságainak bemutatásában. A funkció egy több képernyőből álló multimédiás prezentációt takar, ami végigvezet a legfontosabb módosításokon, s ahonnan közvetlenül átugorhatunk a frissítési felületre.

Az Android Invite hivatalos dokumentációja szerint az OEM partnerek szabadon a saját szájízükre szabhatják a bemutatókat, hogy azok a tartalom és a dizájn tekintetében is tökéletesen passzoljanak a saját Android-variánsaikhoz. A meghívók push-értesítések formájában landolnak majd a felhasználók mobiljain, amennyiben az adott készülék kompatibilis a soron következő nagy frissítéssel.

Fontos kitétel, hogy az Android Invite-ot csak a Google Mobile Services-hozzáféréssel bíró gyártók vehetik igénybe, így például a keresőóriás szolgáltatásairól letiltott Huawei-t nem érinti az új megoldás. Az kizárólag a partnereken múlik, hogy a meghívókat már az Android 13 népszerűsítésére is felhasználják-e, avagy csak az ősszel befutó Android 14 kapcsán élnek vele.

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.