Hirdetés

Felrobbant az orosz keresőmotor, mindenkinek a tört Windows kell



|

Máris komoly hatása van a Microsoft szankciójának.

Hirdetés

Márciusban a Microsoft is szankciókat léptetett életbe Oroszországgal szemben. Ennek értelmében határozatlan időre felfüggesztették például az operációs rendszereik árusítását, így több millió felhasználó esett el attól, hogy egyenesen a Microsofttól, hivatalos úton vásárolják meg a Windows 10 vagy Windows 11 valamelyik verzióját, de még a frissítéseket sem tölthetik le a rendszerekhez.

Ugyan más weboldalakon is van lehetőség legális Windows beszerzésére, a Microsoft intézkedése így is komoly hatást gyakorolt az orosz felhasználókra. A Kommersant beszámolója alapján az ország saját keresőmotorján 250%-kal növekedett a kalóz Windows verziók utáni érdeklődés.

Hirdetés

Ennél is látványosabb a Excel utáni sóvárgás, a program letöltésére vonatkozó keresések egészen szédítő, 650%-os növekedést mutattak.

Ebből a két számból világosan kiolvasható, hogy Oroszországban nagy gondot jelent a Microsoft szankciója, hiszen nem csak a civilek, hanem a kormányszervezetek és szolgáltatók is ki vannak szolgáltatva a külföldi szoftvereknek, amikből egyre kevesebb elérhető Oroszországban, és azok is egyre kevésbé biztonságosak.

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.