Hirdetés

Fényesebb, valamint kisebb és nagyobb QD-OLED-tévét is villanthat a Samsung



|

A Samsung tavaly dobbantott nagyot tévé fronton, idén a pletykák szerint csak kisebb fejlesztések várhatók.

Hirdetés

A Samsung idén is a CES-en jelenti be fontosabb újdonságait, és bár a kiállítás kezdetéig van még hátra néhány óra, az információk már jó ideje szivárognak. A tavaly a QD-OLED-tévékkel mindenkit alaposan megdöbbentő dél-koreai gyártótól az előzetes információk szerint idén nem számíthatunk hasonló volumenű meglepetésre, de újdonságból tévé fronton azért nem lesz hiány: az elérhető QD-OLED-panelek típusa megduplázódik, hiszen az 55 és 65 colos verzió mellett 49 és 77 colos változatok is érkeznek.

Ennél sokkal érdekesebb, hogy a Samsung előreléphet maximális fényerő tekintetében is: a várakozások szerint a QD-OLED-panelek fényerőssége eléri majd a 2000 nitet is. Mindez egy új típusú, szuperhatékony OLED-panelnek köszönhető, amit a Samsung HyperEfficient EL OLED-nek nevezett el. Ha ez igaz, akkor az új verziók kétszeres fényerősséget nyújthatnak a tavalyi modellekhez képest.

Hirdetés

Fontos megjegyezni  ugyanakkor, hogy ez csak egy maximális érték, amely csak abban az esetben érhető el, ha a panel teljes felületének kisebb részén, 5-10 százalékot meg nem haladó területen kell ezt a fényerőt biztosítani. Teljesen fehér kép esetén a maximális fényerő ennél valószínűleg jóval alacsonyabb, 500-600 nit körüli lehet.

Azt egyelőre nem tudni, hogy a Samsungon és a Sonyn kívül mely más gyártók használják majd ezt a paneltípust - de ha minden jól megy, akkor napokon belül kicsit tisztül a kép e tekintetben is.

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.