Hirdetés

Fiatal magyar robotprogramozók vetélkedtek a First Lego League nemzeti döntőjében



|

A First Lego League Challenge nemzeti döntőjéből 5 csapat jutott tovább nemzetközi versenyekre.

Hirdetés

Idén 26. alkalommal került megrendezésre a LEGO-robot programozók legrangosabb versenye, a First Lego League (FLL), amin a kétezres évek eleje óta vesznek részt magyar csapatok egyre nagyobb számban, de a szervezési feladatokat már negyedik éve a HelloWorld Oktatás és Fejlesztés Egyesület látja el. A versenynek hosszú évek óta egyik fő támogatója a Bosch. Minden szezon augusztusban kezdődik, ekkor jelentik be az év megmérettetésének tematikáját.

Ez idén a Masterpiece (Mestermű) nevet viselte, ami a technológia és a művészetek kapcsolatára utal. Első feladatként a 10-16 éveseknek szóló Challenge-re regisztráló csapat tagjai hoztak létre egy saját innovációs projektet. Ez annyit tesz, hogy a szezon témájában megfogalmaznak egy problémát, és arra közösen kidolgoznak egy kreatív, egyedi megoldást.

Az S-Team
Az S-Team

Ezt a verseny során be is mutatják egy zsűri előtt, aminek tagjai többféle szempont szerint értékelik a versengő csapatok munkáját. A verseny másik részét a robotfutamok adják, aminek keretében egy saját tervezésű és építésű robottal kell a csapatoknak megadott feladatokat végrehajtani pontokért cserébe.

Hirdetés

Idén hat regionális fordulóról 16 csapat jutott tovább a nemzeti döntőre, aminek ezúttal a szigetszentmikósi Ádám Jenő Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola adott helyet. A résztvevő csapatok - Nyíregyházától Jászberényen át Győrig - különböző városok, települések legjobbjait képviselték a műfajban.

A Töviscsapat X
A Töviscsapat X

A tét nem volt kisebb, mint hogy az első helyezett áprilisban a houstoni FLL Világfesztiválon képviselje hazánkat. A 2.-5. helyezetteknek sem volt azonban okuk szomorkodni, hiszen ők négy nemzetközi - két amerikai, egy norvég és egy ausztrál - verseny egyikére kvalifikálták magukat.

Robotfutamok
Robotfutamok

Az idei döntő rendkívül jó hangulatban zajlott, a csapatok lelkesek és motiváltak voltak. Az innovációs projektek közt volt kártyajáték nagy magyar művészek, tudósok arcképével, köztéri-közösségi makramé, valamint egy innováció, aminek segítségével vakok és gyengénlátók is érzékelhetik a képzőművészet szépségeit.

A Jász Stones
A Jász Stones

A verseny első helyezettje a budapesti AKG Általános Iskola és Gimnázium tanulóiból álló Apple Pie csapat. Ők fognak a tavaszi Világfesztiválra kiutazni. A másik négy továbbjutást érő helyet a Blokkolók, S-Team, Töviscsapat X és a Jász-Stones nevű csapatok szerezték meg.

Az életmű-díjas Krizsán Gábor
Az életmű-díjas Krizsán Gábor

A Challenge döntővel egyidőben a helyszínen rendezték meg a kisebbek kiállítását, mely az Explore nevet viseli az FLL univerzumban. A 6-10 évesek megmérettetésén résztvevő öt csapat osztozott a legjobb feladatmegoldás, legjobb alapértékek, legjobb kódolás, legjobb csapatposzter és a legjobb csapatmodell megtisztelő címén. A Vezekényi Robotosok, a Pápáviánok, a Lánchíd oroszlánjai, a Legóimádók Csapata és a Programozott Lego Robotok csapata óriási lelkesedéssel tettek arról tanúbizonyságot, hogy a robotikát nem lehet túl korán kezdeni.

A Legóimádók Csapata
A Legóimádók Csapata

A főszezon ugyan véget ért, de a szervezők arra bátorítanak minden érdeklődőt, hogy nevezzenek az utószezon versenyeire, ahol amellett, hogy kipróbálhatják magukat, rutint is szerezhetnek a versenyzésben. Az egyik idei top 5-ös csapat is a tavalyi utószezonban indult először. Az új főszezonig és tematikáig azonban még augusztusig várni kell.

A Blokkolók
A Blokkolók

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.