Hirdetés

Figyelem, fontos döntést fog ránk bízni a Google



|

A szigorodó uniós jogszabályi előírások miatt már nem sokáig zsonglőrködhet szabadon az adatainkkal a keresőóriás.

Hirdetés

Az Európai Unió digitális piacokról szóló jogszabályát (Digital Markets Act, DMA) még 2022 őszén fogadták el, a célja pedig elsősorban az, hogy szigorú előírásokkal kényszerítse a "kapuőrként" meghatározott technológiai nagyvállalatokat a szabad verseny támogatására a platformjaikon.

A gyakorlatban ez azt jelenti, hogy a legjelentősebb digitális platformok üzemeltetőinek egyenlő feltételeket kell biztosítaniuk az egymással rivalizáló szolgáltatásoknak, így például a DMA hatására univerzálisabb lesz az iMessage működése, konkurenseket kap az App Store és az Edge böngésző is törölhetővé válik a Windowsban. A jogszabály természetesen a Google-t is érinti, amely most egy fontos változást jelentett be az adatkezelés kapcsán.

Hirdetés

A DMA értelmében ugyanis a keresőóriásnak lehetővé kell tennie, hogy összekapcsoljuk a szolgáltatásait, ahogyan azt is, hogy eltekintsünk ettől, az utóbbi esetben pedig a Google arra sem lesz jogosult, hogy hirdetési célból összevonja a különböző platformokon begyűjtött felhasználói adatokat.

"Ön dönthet úgy, hogy az összes szolgáltatást összekapcsolva tartja, egyik szolgáltatást sem kapcsolja össze, illetve kiválasztja az egyes szolgáltatások közül azokat, amelyeket szeretne összekapcsolva tartani. Amikor össze vannak kapcsolva, ezek a szolgáltatások bizonyos célokból megoszthatják az Ön adatait egymással és minden más Google-szolgáltatással. Az összekapcsolt Google-szolgáltatások például az Ön beállításaitól függően segíthetnek az Önnek megjelenő tartalmak és hirdetések személyre szabásában.

- áll a vállalat vonatkozó blogposztjában. A változtatás a keresőt, a YouTube-ot, a Google Play-t, a Chrome böngészőt és a Google Térképeket, valamint a hirdetési szolgáltatásokat és a Google Shoppingot érinti, és március 6-án lép hatályba, mivel a DMA alanyai eddig kaptak haladékot a digitális piacokról szóló jogszabályhoz való igazodásra.

Ahogy a keresőóriás írja, amikor a szolgáltatások nincsenek összekapcsolva, akkor a Google-szolgáltatásokban lévő adatok megosztására vonatkozó egyes funkciók is csak korlátozottan vagy egyáltalán nem fognak működni. Így például ha a Kereső, a YouTube és a Chrome nem összekapcsolt szolgáltatások, akkor a Keresőben megjelenő javaslatok (például az "Ajánlott videók" és a Discover-feed) kevésbé lesznek személyre szabva.

A módosítás lényege tehát röviden az, hogy nagyobb szabadságot kapunk a Google szolgáltatások közötti adatmegosztást illetően, a cég viszont figyelmeztet, hogy bizonyos nem felsorolt szolgáltatások továbbra is össze lesznek kapcsolva és hozzáférnek majd egymás felhasználói adataihoz. Aki úgy dönt, hogy nem él az összekapcsolással, azt a rendszer nem fogja kijelentkeztetni az érintett platformokból.

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.