Hirdetés

Fontos helyen erősít a Samsung az új Galaxy A52 és A72 mobilokkal



|

Megfizethető, mégis kompromisszummentes - mi ez, ha nem ellentmondás? A Samsung új A-szériás okostelefonjai fontos extrákat vezetnek be, de egyvalami látványosan háttérbe szorult.

Hirdetés

A Galaxy S21-es család bemutatását követően csak idő kérdése volt, mikor érkeznek meg az alacsonyabb régióba pozícionált A-szériás Galaxy okostelefonok. A Samsungnak ebben a szegmensben nagyon komoly kihívói vannak, mind árban, mind képességekben kiváló mobilokkal telített a piac, óriási a kínai konkurencia, de ha sikerül jó készülékeket készíteni ésszerű árakon, szép sikereket érhet el az új trió - merthogy egészen furcsa felállásban mutatkozott be az eredetileg két fősnek várt, majd hárommá duzzadt 2021-es A-széria csúcsa.

4 pillér

A Galaxy A-szériával alapvetően a fiatalokra lő a Samsung, nem is csoda hát, hogy minden funkciót vidám, a szabadban nyaraló, bulizó, sportoló modellekkel igyekeztek bemutatni (maszk nélkül). Az új telefonok első és sokak számára legfontosabb tényező a kamera. A műanyag hátlapon a fő kamera egy 64 MPixeles szenzor, amelynek fő erénye, hogy megkapta az oly hasznos OIS-t, vagyis optikai képstabilizátort, ami rossz fényviszonyok mellett és mozgás közben is sokat segít, hogy élesek legyenek képeink.

 

Hirdetés

Az ultraszéles kamera 12 MPixeles, kapsz egy 5 MPixeles makrót, illetve az A52-es duó egy 5 MPixeles mélységérzékelőt is kínál, amit az A72-es modellben egy 8 MPixeles telefotóra cseréltek. Ez utóbbi szintén kapott optikai képstabilizálást és 3x-os zoomra képes. A selfie - mint az egyik legfontosabb funkció - 32 MPixeles, illetve az egész fotózást és videózást (4K-ban is) rengeteg üzemmód, intelligens képjavítás és gyorsszerkesztési funkció segíti.

A kijelző szintén sok felhasználó számára fontos, és itt szerencsére nem kell kellemetlen meglepetéstől tartani, miután a Samsung gyártja a paneleket is a telefonhoz. A 6,5, illetve 6,7 colos, FHD+ Super AMOLED kijelzők 800 nites fényerőre képesek, emellett az A52 és A72 esetében 90 Hz-en frissítenek, ami szintén előrelépés az elődökhöz képest. Ennél jobbat csak az A52 5G nyújt, ahol 120 Hz-es frissítést kapsz. Az ujjlenyomat-olvasó optikai és a kijelző alá rejtették.

A következő pillér az üzemidő, ahol a Samsung 2 napot ígér. Ehhez egyrészt 4500, illetve 5000 mAh-s akkukat vet be, másrészt intelligens fogyasztásszabályzást, hogy csökkentse a terhelést az akkun. A gyorstöltés sem maradt le, ez 25 wattos lehet, ám Qi vezetéknélküli töltés ezúttal nincsen. Végül az elérhető árat kell kiemelni, bár ez némileg szubjektív is, ráadásul még nem is mondtunk el mindent a telefonokról.

Hová lett az 5G?

Az A52-es középkategóriás modell elődje, az A51 eladott darabszámban letarolta a világot és hasonlót szeretne látni a Samsung az A52-nél is. Az alapmodell 4G-s, Snapdragon 720G SoC-re épül, 6 GB RAM-ot és 128 GB tárhelyet kínál (mSD kártyát mindegyik modell kezel, a nagyobb társak 256 GB tárhellyel is elérhetők lesznek). Ennél a "legyengített" modellnél erősebb az A52 5G, amelyben már 750G chip dübörög, és ami nagyon furcsa, a most bemutatott három telefon közül egyedül ebben van 5G modem. Ilyen még az A72-ben sincsen, de persze a Snapdragon 750G ennél is adott.

Amivel a Samsung nyerhet

Nem kérdéses, hogy a Samsung A-széria új tagjai divatos külsőt kaptak, ráadásul mindjárt az induláskor 4-féle színben elérhetők. Szintén örvendetes, hogy a kameraszekció nem emelkedik ki zavaróan a hátlapból, a hangerőért sztereó hangszórók felelnek és a kijelző-kamera-akkumulátor háromszögben sem találtunk nagy hibát. Az 5G hiánya némileg furcsa döntés, de nem feltétlenül hiba - még jó sok időnek kell eltelnie, hogy hétköznapi legyen hazánkban az 5G.

Van azonban két tényező, ami nagyon fontos szerintünk. Egyrészt hardveresen ez a por- és vízállóság (IP67), ami sok, kínai telefonnál nem található meg, másfelöl pedig a garantált, 4-éves szoftveres támogatás - pont úgy, mint az S-széria esetében.

Lehet fanyalogni, hogy gyengécske az SoC (a 720G valóban annak tekinthető 100 ezer forint felett) és műanyag a hátlap, nem fért be minden prémium funkció (azért egy Wi-Fi 6 illett volna), de a kijelző jobb lett, a kamerák kategóriájukban jónak számítanak, van jack csatlakozó és ami sokak számára fontos,

igen, lesz töltő a dobozban!

Már csupán egyetlen tényező számít, és ezen áll, vagy bukik a Galaxy A-trió: ez pedig az ár. A bejelentés során 139 990, 169 990 és 174 990 forintos árakat kaptunk (A52, A52 5G és A72), ami nem éppen alacsony, sőt, véleményünk szerint igen magas. Az tény, hogy a kínai vetélytársak ebben a tekintetben nem csupán versenyképesek, de nagyon komolyan alávághatnak a Samsung A-szériájának, és egy olyan árérzékeny piacon, mint a magyar, sokszor ez a legfontosabb.

Kérdés, hogy a többi funkció, illetve az egyedi Samsung-megoldások (Galaxy ökoszisztéma, One UI 3, támogatás stb.), na meg persze a várható szolgáltatói és egyéb akciók elegendőek lesznek-e ahhoz, hogy az Ax2-es széria sikeres legyen a hazai piacon.

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.