Hirdetés

Fontos teszteken van túl a NASA új Hold rakétája



|

Áprilisban sikertelen lett a teszt, most azonban minden rendben volt.

Hirdetés

Egy hónap múlva lesz 53 éve annak, hogy először lépett ember a Hold felszínére Neil Armstrong és Edwin Aldrin személyében. Természetesen nem ők voltak az egyetlenek, utánuk több Apollo küldetés is sikeresen vitt embert a Holdra, összesen tizenkettőt, 1972-ig bezárólag.

Azóta az emberiség csak tervezi, hogy egyszer visszatér a Holdra, a NASA pedig most nagy lépést tett a cél felé.

Hirdetés

Az új generációs rakétájuk, a Space Launch System (SLS), végre az utolsó Földön végzett teszten is sikeresen átesett, az első Hold küldetése előtt. Korábban áprilisban már megpróbálkoztak a "wet dress rehearsal" névre keresztelt főpróbával, akkor azonban több hiba is a felszínre került, ami miatt le kellett állítani a teszteket.

A teljes procedúra körülbelül 12 órát vett igénybe és hétfőn végezték el a Kennedy Space Center területén, Floridában. A teszt során fordult elő először, hogy teljesen feltöltötték a rakéta üzemanyag tartáját, és egy visszaszámlálást is tartottak, amikor rendkívül sok, kritikus folyamat megy végbe indulás előtt.

A NASA a begyűjtött adatok elemzésével kezd, hogy kiderítsék, elindulhat-e augusztusban a Holdra a rakéta és az Orion űrhajó. Ez azért sem teljesen egyértelmű, ugyanis nem minden volt gördülékeny ezúttal sem. A mérnökék észrevettek például egy szivárgást, ami egy valós indításnál leállította volna a számlálót, most azonban találtak rá egy módot, hogy elmaszkolják ezeket az adatokat, és így csak az utolsó 10 percet kell újra szimulálni.

Komolyabban érdekel az IT? Informatikai, infokommunikációs döntéshozóknak szóló híreinket és elemzéseinket itt találod.

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://pcworld.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.