Hirdetés

A német hadsereg egyik laptopja az eBay-en talált gazdára, rajta bizalmas adatokkal



|

Nem védte jelszó a kukázott katonai gépet, amiből simán kinyerték egy rakétarendszer felhasználói kézikönyvét is.

Hirdetés

Igazán furcsa történetet osztott meg nemrég a G Data két szakértője, akik az eBay-en vásároltak meg egy régi laptopot. Nem mai gépről volt szó, hiszen mindössze egy 600 MHz-es Pentium III-as processzor lapult benne, illetve 128 MB RAM-mal szerelték fel. Specifikációinál azonban sokkal érdekesebb volt a hátoldalán található matrica, amely világosan jelezte, a laptop a német hadsereg tulajdonát képezte valamikor. 

Hirdetés

A G Data szakértői módszeresen lehámozták a laptopról a vaskos gumiborítást, kitúrták a merevlemezét, és másolatot készítettek róla. Lássatok csodát, simán bezizzent a notebookon futó, szintén nem mai Windows 2000, amit egyébként semmiféle jelszóval sem védtek le. Az igazi izgalmak most következtek, ugyanis bár az asztalon pihenő Outlook levelezőprogramban nem találtak mentett üzenteket, belefutottak egy titokzatos, MODIS nevezetű programba. 

Elindítása után a MODIS jelszót kért, viszont az utolsó belépési adatokat eltárolta, így látható volt, hogy "GUEST", azaz vendég profilnévvel használták legutóbbi. Próba szerencse alapon a szakértők megpróbálkoztak jelszóként is a GUEST szót használni, és sikerrel jártak. Így derült ki, hogy a MODIS az Ozelot néven futó föld-levegő rakétarendszer felhasználói kézikönyvét rejtette, ami a benne tárolt dokumentumok alapján bizalmas információnak tekinthető, vagyis semmiképp sem avatatlan szemek számára készült. 

Az egész történetnek értelemszerűen az a tanulsága (a G Data szakértői is erre szeretnék hívni a figyelmet), hogy a bizalmas információktól csak megbízható adattörlési eljárásokkal érdemes megszabadulni, a laptop leselejtezése és eladása pedig nem tartozik ezek közé. Fontosnak tartották mindenesetre azt is hozzátenni, hogy a német hadsereg protokoljában a "bizalmas" az egyik első adatvédelmi fokozat, szóval azért nem valamiféle szupertitkos információról van szó.

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.