Hirdetés

A Google rendszere már hamarabb felismeri a mellrákot, mint az orvosok



|

A Google mesterséges intelligenciája jobb lett a mellrák felismerésében, mint a szakemberek, de ez nem jelenti, hogy nem hibázik.

Hirdetés

A Google egyik mesterséges intelligenciájának a feladata az, hogy segítsen az orvosoknak azonosítani a mellrákot. Minderről a Nature számolt be elsőként, és sok más érdekességet is elárult. A röntgenképek beszkennelése után például a modell 9,4 százalékkal csökkenti a fals negatív eredmények mennyiségét. 

Hirdetés

A szakemberek szerint fontos a korai felismerés, de sajnos a vizsgálatok sok esetben nem elég pontosak, és nem ismerik fel a bajt, sok a téves eredmény. 

A Google által fizetett tanulmány során névtelen eredményeket használtak több mint 25 000 brit és 3000 amerikai nőtől. Az MI először beszkennelte a felvételeket, majd jeleket keresett, és az eredményeket összevetették a tényleges egészségügyi állapottal. 

A fals negatívok és fals pozitívok mennyiségét 9,4 és és 5,7 százalékkal sikerült csökkenteni az amerikai, 2,7 és 1,2 százalékkal a brit eseteknél. A Google tudósai szerint a mesterséges intelligencia jobb, mint a radiológus szakorvosok, ami a felismerést illeti. Ennek ellenére a rendszer nem tökéletes, és voltak esetek, amikor tévedett. A Google azért reméli, hogy a rendszert idővel klinikákon is használhatják majd, de csak segíteni, nem az orvosokat leváltani. 

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.