Hirdetés

Ha eddig nem frissítettél ingyen az új Windowsra, akkor valószínűleg már buktad



|

Némi ügyeskedéssel még mindig kihasználható volt egy évek óta lejárt ajánlat, ha régi Windowsról váltottunk új kiadásra.

Hirdetés

A Windows 8 és 8.1 körüli bonyodalmak után a Microsoft nagyon szerette volna, ha az utolsó nagy verzióváltásként beharangozott Windows 10 széles körben elterjed, ezért a 2015-ös megjelenést követően egészen 2016 júliusáig lehetővé tette a régebbi operációs rendszerek ingyenes frissítését.

A nagylelkű ajánlat ugyan több mint hét éve lejárt, ám a Windows 10 vagy a Windows 11 ISO-fájlját letöltve, manuális telepítéssel azóta is aktiválhatók voltak a frissebb kiadások a régi Windows 7 vagy 8/8.1 kódok segítségével. A módszer közismertnek számított a hozzáértő közönség körében, most azonban el kell búcsúzni tőle.

Hirdetés

A Microsoft ugyanis nemrég a Device Partner Center felületén jelentette be, hogy véget vetett a gyakorlatnak, így a cég szerverei már nem fogadják be az öreg kulcsokat a Windows 10 és a Windows 11 aktiválásakor. Ami viszont jó hír, hogy a Windows 10-ről továbbra is ingyenesen frissíthetünk a 2021 őszén megjelent Windows 11-re.

A közleményről szintén beszámoló Windows Central tett egy próbát a dologgal, és arra jutott, hogy a Windows 11 gyártói buildjei még mindig aktiválhatók a Windows 7/8-as kulcsokkal, de semmi sem garantálja, hogy ez tartósan is így marad. A Windows 7 és 8 támogatása egyébként hivatalosan idén január 10-én ért véget, ezért akárhogyan is, de mindenképp érdemes frissíteni ezekről a rendszerekről, mivel már kisebb biztonsági fixek sem érkeznek hozzájuk.

 

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.