Hirdetés

Ha kipróbálnád, hogy milyen érzés lenne a Marson élni, itt egy remek lehetőség



|

Bár a kritériumok alapján elég sokan kiesünk majd a potenciális jelöltek köréből.

Hirdetés

Továbbra is folytatódik a NASA-nál a CHAPEA névre keresztelt program, melynek 2025 tavaszán esedékes második fordulójára most újabb önkénteseket keresnek. Egészen pontosan négy bátor jelentkezőre van szüksége az űrügynökségnek, akik kerek egy évet tölthetnek majd el a Mars-missziók asztronautáinak bőrében.

A szerencsés kiválasztottak egy 158 négyzetméteres, 3D nyomtatott térbe költözhetnek majd be, ahol megtapasztalhatják, hogy milyen is lenne valójában a Marson élni. Természetesen csak szimulációról van szó, maga a kísérlet földi körülmények között történik majd, egészen pontosan a NASA houstoni Johnson Űrközpontjában.

Hirdetés

Persze azért vannak kritériumok, nem jelentkezhet bárki a szimulációra. A NASA most 30 és 55 év közötti, amerikai lakosokat keres, ezeken felül pedig kitétel még a tudományos, technológiai, mérnöktudományi vagy matematikai területen szerzett mester diploma, illetve ehhez kapcsolódóan két év gyakorlat megléte is.

A szimuláció során egyébként szinte minden olyan feladattal találkozhatnak majd az önkéntesek, amikkel a tényleges Mars-missziók asztronautái is fognak. A feladataik közé tartoznak majd a szimulált űrséták, a testmozgás, a különböző karbantartási feladatok végrehajtása, illetve még a növények termesztése is. Érdekesség, hogy bár a kísérletet felügyelők végig az önkéntesek közelében lesznek majd, a kommunikáció köztük 22 perces késéssel zajlik majd, szimulálva az óriási távolság egyik, a valóságban is hasonló nehézségeket okozó következményét.

A kísérlet elsődleges célja, hogy felmérje a bolygón való tartózkodás hosszútávú fizikai és mentális hatásait. Egyébként összesen három CHAPEA-misszió van tervben, így később még sor kerül majd egyre, míg a most futó programra egészen április 2-ig adhatják be jelentkezésüket a kritériumoknak megfelelő, vállalkozó szellemű önkéntesek, méghozzá ezen a felületen.

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.