Hirdetés

Hackerek bénították meg Japán legforgalmasabb kikötőjét



|

Egy zsarolóvírus tehet arról, hogy Nagojában ideiglenesen leállt a ki- és berakodás.

Hirdetés

Japán legnagyobb és legforgalmasabb kikötője Nagoja: a szigetország teljes kereskedelmi forgalmának nagyjából 10%-át adja, 21 mólót és 290 kikötőhelyet üzemeltet. Évente több mint kétmillió konténert és 165 millió tonnányi rakományt kezel, és olyan nagyvállalatok veszik igénybe, mint például a Toyota Motor Corporation, a világ egyik legnagyobb autógyártója. 

A kikötő azonban nemrég hackerek célpontjává vált, a konténereket kezelő terminálokat zsarolóvírussal támadták meg, ami miatt átmenetileg leállt a működésük.

Hirdetés

A Nagoja kikötő közigazgatási hatósága közleményt adott ki az üggyel kapcsolatban, amely szerint a terminálok meghibásodását egy zsarolóprogram okozta, az eset 2023. július 4-én, helyi idő szerint reggel 6:30 körül történt. A hiba elhárításáig az összes konténer be- és kirakodását leállították, ami hatalmas pénzügyi veszteséget okozott a kikötőnek, és komoly fennakadást idézett elő a Japánba irányuló és onnan érkező áruk forgalmában is - számolt be róla a Bleeping Computer

A helyi hatóság korábban is foglalkozott már kibertámadásokkal (2022. szeptember 6-án például az oroszbarát Killnet csoport által indított DDoS-támadás miatt a kikötő honlapja mintegy 40 percig elérhetetlen volt), de ez a mostani volt mind közül a legnagyobb és legártalmasabb. 

Mivel senki sem vállalta fel a támadást nyilvánosan, így nem tudni, hogy ki áll a háttérben.

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.