Hirdetés

Halálra ítélte a Messenger Lite-ot a Meta



|

Már nem sokáig használhatod a lekönnyített csevegőt.

Hirdetés

A Facebook Messenger a világ egyik legkedveltebb mobilos csevegőappja, ám az évek során akkorára hízott, hogy kifejezetten izmos hardver kell a futtatásához. Ennek kiküszöbölésére még 2016-ban jelent meg a lekönnyített Lite verzió, amely gyengébb okostelefonokon is remekül fut.

A lecsupaszított kiadás nagy népszerűségre tett szert, mivel az izmosabb modelleket is jóval kevésbé terhelte, mint az extra funkciókkal teletömött normál variáns, ám most mégis véget ér a Lite támogatása.

Hirdetés

A TechCrunch beszámolója szerint a fejlesztő Meta a napokban figyelmeztetéseket kezdett megjeleníteni a Mesenger Lite-ot belül, hogy a felhasználók váltsanak át a Messengerre, amennyiben folytatni akarják a csevegést. A híroldal felkereste a céget az ügyben, amely megerősítette, hogy augusztus 21. óta a "nagy" Messenger irányába terelik az embereket.

A Messenger Lite-ot időközben törölték a Google Play Áruházból, szeptember 18. után pedig azokon a mobilokon is működésképtelenné teszik, amelyeken már telepítve van. Az iOS-t nem érinti a döntés, mivel az iPhone-os Messenger Lite-ot már 2020-ban beszántotta a cég, vagyis ott eddig sem volt elérhető.

A Meta nem közölte, hogy miért ítélte halálra a lekönnyített appot, de a data.ai elemzőcég felmérése szerint a Messenger Lite világszerte nagyjából 760 millió letöltést gyűjtött össze. A felhasználók túlnyomó többsége Indiából, Brazíliából és Indonéziából kerül ki, ám az Egyesült Államok is ott van a TOP 10-ben, a nyolcadik helyen. Könnyen lehet, hogy Lite-kiadásnak a költségcsökkentés miatt kell búcsúznia, amelynek jegyében nemrég a normál Messengert is megfosztották egy hasznos funkciótól.

Az érintett felhasználók a Facebook Lite-ra válthatnak át, ami szintén tartalmazza a Messenger csevegőmodult.

 

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.