Twitchen élőzte akcióját a németországi lövöldöző

|

Szomorú és sokkoló folyamat indulhat el, ha a szolgáltatók nem tesznek valamit a hasonló esetek kapcsán, magukat a terrorakciókat is ellehetetleníthetnék azzal, hogy nem adnak felületet az elkövetőknek.

Hirdetés

Tegnap tragikus eseményekről számoltak be a lapok és híradók a németországi Halle városából: egy férfi először egy zsinagóga kapuját akarta berobbantani, majd ennek sikertelensége után lövöldözi kezdett. A támadásnak a hivatalos források szerint két halálos áldozata van és legalább két embert szállítottak kórházba lőtt sebekkel. Az eddigi adatok alapján egyértelműen rasszista, szélsőséges nézetek motiválták a 27 éves elkövetőt, aki egy korábbi eset nyomán szintén élőben közvetítette ámokfutását.

Hirdetés

A golyóálló mellényt, katonai ruházatot és golyóálló mellényt viselő illető a sisakjára erősített kamerával végig élőben közvetítette akcióját, amelyet a Twitchen keresztül streamelt. Ugyan a szolgáltató viszonylag gyorsan eltávolította az adást, és nincsenek pontos adatok arról, hányan látták a törlésig, de annyi szinte biztos, hogy a videót lementették és továbbították más platformokon, például a titkosított Telegram üzenetküldőn keresztül is, így terjedése száz százalékosan nem állítható meg.

Hirdetés

A 35 perces videóban többek között követhető, ahogy az elkövető bombát helyez el egy zsinagóga kapujában, miközben odabenn legalább nyolcvanan tartózkodnak. Miután a szerkezet nem robbant fel, a fiatalember kromkodni kezd, majd a kapu felé lövöldözik, végül miután így sem tud bejutni az épületbe, máshogy folytatja: az utcán haladók felé irányítja a fegyverét, egyvalakit hátulról lő le, majd egy kebaboshoz hajt gépjárművével, ott is lelő valakit, aztán további lövéseket ad le.

A szolgáltatóknak lépnie kell

A Twitch szóvivője az eset nyilvánosságra kerülése után azonnal elítélte az akciót, valamint elmondta, a Twitch üzemeltetőit sokkolta és a végletekig lesújtotta a tragédia, valamint minden érintettnek részvétüket küldik. Természetesen kijelentette, hogy a szolgáltató zéró toleranciával viszonyul minden olyan streamerhez, aki gyűlöletkeltéssel, erőszakkal, és hasonlókkal kapcsolatos célokra használja a platformot és a továbbiakban is gyors intézkedéseket ígért az ilyen esetekben. De elég ez?

A mostani terrorakció az élőzés tekintetében egyenes folytatása a márciusban, Christchurch városában elkövetett tömeggyilkosságnak, ahol muszlimokra lövöldözött egy szélsőséges elkövető, az egészet pedig Facebookon élőzte videós formában.

Hirdetés

Mindkét esetben kiemelkedő fontosságú volt az, hogy a támadók egy olyan nyílt platformot tudtak használni az akció közvetítésére, amelyeken csak utólag lehetett lépni valamit az ügyben, tehát a közvetítések elindultak, nézőknek lehetőségük volt élőben követni az akciókat és menteni, majd továbbítani is a felvételeket.

Az elkövetők jól tudták mindezt, hiszen nem kizárólag a gyilkosságok élőzése volt a céljuk, hanem az, hogy ezekkel nyomatékot adjanak saját nézeteik hangoztatásának. A márciusi esetben is folyamatosan bevándorlók és vallási csoportok ellen szónokolt a tömeggyilkos, míg a tegnapi közvetítést is többször kihasználja a tettes arra, hogy zsidók és bevándorlók elleni felhívásokat harsogjon.

Márciusban ugyan csak néhányan látták a mészárlás közvetítését élőben (hiszen ezeket érthető módon nem harangozzák be az elkövetők), de a felvételeket később legalább másfélmillióan megszerezték. A tegnapi lövöldözés videója szakértők szerint minimum 15 600 nézőhöz eljutottak csevegőalkalmazásokon, de értelemszerűen arra szinte semmi esély, hogy minden kópiát meg lehet találni és törölni az internet összes szegleteiből.

Hirdetés

Épp ezért máris újra (érthetően) olyan vélemények, kommentek és cikkek jelentek meg világszerte, amelyek az élő videók közvetítését lehetővé tevő szolgáltatók felelősségét firtatják és azt szorgalmazzák, hogy erősebb tartalomszűréssel a mostaninál jóval hatékonyabban lehetetlenítsék el a hasonlóképpen exhibicionista szélsőségeseket. Minél kevesebb felület áll ugyanis rendelkezésükre ahhoz, hogy tettükkel valamiféle manifesztóként tömegekhez jussanak el, annál kevésbé gondolhatják hasznosnak azt, hogy erőszakos tettekkel erősítsék mondanivalójukat.

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://pcworld.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.