Hirdetés

Harcba hívta a felhasználókat a betiltás ellen a TikTok vezetője



|

A vezérigazgató szerint az embereknek hallatniuk kell a hangjukat az ügyben.

Hirdetés

Nemrég mi is hírt adtunk róla, hogy az Egyesült Államok Képviselőháza nagy többséggel megszavazott egy törvényjavaslatot, amely előírja a TikTokot birtokló ByteDance számára az amerikai üzletága 6 hónapon belüli eladását egy kormány által jóváhagyott szereplőnek, ennek elmulasztása esetén pedig teljesen betiltaná a szolgáltatást a tengerentúlon.

A kínai platform kormányközeli volta miatt, nemzetbiztonsági okokból meghozott törvényjavaslatot viszont még a Kongresszus felsőházaként működő Szenátusnak is meg kell szavaznia, ami már messze nem lesz ilyen sima ügy, most pedig maga a TikTok vezérigazgatója is bevetette magát a lobbizásba, egyenesen a publikumot szólítva harcba.

Hirdetés

Előzetesen a kínai kormány adott ki egy szöveges nyilatkozatot, amelyben "zsarnoki magatartásként" jellemezte a törvényjavaslatot, míg a 2021-ben kinevezett CEO, Shou Chew egy videóban fordult az amerikaiakhoz az X felületén. A vezető ebben arra kérte a felhasználókat, hogy "hallassák a hangjukat" a szenátoraiknál, megvédve az alkotmányos jogaikat.

Szerinte a törvénytervezet támogatói sem csinálnak titkot belőle, hogy a valódi cél a TikTok betiltása, ami több mint 300 ezer amerikai munkahelyet veszélyeztet, valamint "dollármilliókat" vesz ki a kisvállalkozók és az alkotók zsebéből. A videó vége felé Chew kijelentette, hogy folytatni fogják a küzdelmet, beleértve a jogi lehetőségek kihasználását, amivel minden bizonnyal egy lehetséges perre utalt.

Ezzel párhuzamosan pedig maga a TikTok is megosztott egy közleményt, ami szintén azt hangsúlyozta, hogy a törvényjavaslat igazi célja a betiltás, és egyben kifejezte a cég reményét, hogy a Szenátus végül figyelembe veszi majd a 7 millió kisvállalkozásra és a 170 millió amerikai felhasználóra gyakorolt negatív hatásokat.

A kérdés, hogy a TikTok nem lövi-e lábon magát ezzel az egésszel, a platform ugyanis már a képviselőházi szavazás előtt, egy értesítésben is győzködte az amerikai felhasználókat, hogy tiltakozzanak a terv ellen, amiben a politikusok végül éppenhogy annak az igazolását látták, hogy az app valóban alkalmas a külföldi befolyásolási kísérletekre, s így a két nagy párt végül a vártnál nagyobb egyetértésben szavazta meg a tervezetet.

A helyi sajtóbeszámolók alapján mindenesetre a Szenátus jóval megosztottabb a kérdésben, elsősorban a demokrata képviselők miatt, akik rengeteg hívást kapnak a TikTok-kedvelő fiatal szavazóktól, hogy szálljanak szembe a betiltási kísérlettel. Amennyiben a Szenátus mégis megszavazza a javaslatot, még Joe Biden elnöknek is alá kell írnia azt, ő viszont már előre jelezte, hogy a szabályozás számíthat a szignójára.

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.