Hirdetés

Három író is beperelte az Nvidiát a mesterséges intelligencia miatt



|

Bírósági eljárásban kell felelnie a vállalatnak a felperesek műveinek felhasználásáért.

Hirdetés

Az Nvidiának minden oka megvan az örömre, a cég ugyanis mindenféle túlzás nélkül degeszre keresi magát a mesterséges intelligenciás szolgáltatások támogatására kifejlesztett hardverekkel, amelyek iránt most az egész tech ipar részéről óriási a kereslet.

A pénzes vásárlók pedig nemcsak rekordbevételeket hoznak a vállalat konyhájára, hanem a világ harmadik legértékesebb tőzsdei cégévé is tették azt, ám most homokszem került a gépezetbe, három író ugyanis peres úton követel kártérítést a zöldektől az egyik AI szolgáltatásuk miatt.

A Reuters hírügynökség beszámolója alapján Brian Keene, Abdi Nazemian és  Stewart O'Nan a San Franciscó-i szövetségi bíróságon nyújtották be a csoportos keresetüket, amelyben azt állítják, hogy az Nvidia jogtalanul használta fel a könyveiket a NeMo Megatron nevű mesterséges intelligenciás modelljét hajtó algoritmus betanítására.

Hirdetés

A 2007-es, 2008-as és 2019-es megjelenésű kötetek egy óriási, 196 640 műből álló adathalmaz (Books3) részei voltak, amelyhez a Hugging Face nevű weboldalon lehetett hozzáférni. A csomagot tavaly októberben eltávolították a webhelyről azzal az indoklással, hogy szerzői jogot sértett, az írók pedig most ezzel indokolják az Nvidiával szemben megfogalmazott igényeiket.

Keene, Nazemian és O'Nan meghatározatlan összegű kártérítést követelnek azoknak az Egyesült Államokban élő embereknek, akiknek a szerzői jogvédelem alatt álló művei segítettek a NeMo nagy nyelvi modellének képzésében az elmúlt három év során. Maga a NeMo egyébként egy mesterséges intelligenciás eszközkészlet, ami beszédfelismeréssel, természetes nyelvi feldolgozással és szöveg-beszéd szintézissel foglalkozó kutatók számára készült.

A sajtó megkeresésére az Nvidia a folyamatban lévő eljárásra hivatkozva nem kommentálta a pert. A villámgyorsan teret hódító generatív AI-szolgáltatások piacán mindenesetre nem ez az első ilyen ügy, korábban a The New York Times és a Getty Images is pert indított az AI-modellek kiképzéséhez használt anyagok miatt.

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.